A Figura Stúdió Színház Portugál című előadása (forrás: figura.ro)

A Színházi Olimpia után Gyulán mutatkozik be a Figura Stúdió Színház

A két évad közötti szünetben több helyszínen is láthatjuk a gyergyószentmiklósi társulat művészeit, akiknek mindkét előadása nagy sikert aratott az olimpián.

Július 31-én a Gyulai Várszínházban mutatkozik be a Figura Stúdió Színház Egressy Zoltán Portugál című előadásával, amely az elmúlt évek egyik legsikeresebb kortárs magyar színdarabja.

Vannak helyek, ahol áll az idő. Ezeken a helyeken is élnek emberek, olyanok, mint te, vagy én. Áll bennük az idő. Persze, vannak vágyaik, álmaik, mégis valahogy megrekedtség van a lélekben. Lecsúszott, kisiklott, gödör fenekén tengődő életek. Kapaszkodók nélkül. De mélyen, a lélek valamely eldugott sikátorában még ott pislákol halványan egy szikra. Az életrevalóság szikrája, a megoldások szikrája, az álmok szikrája, az elvágyódás szikrája ez, az elindulásé, az elutazásé.

Az előadás ebben a megrekedt idősíkbeli kocsmában játszódik. Mi, a nézők nem szemlélői vagyunk a történéseknek, hanem részesei, mert olykor mi magunk is ebben a megállt időben, ebben az alkoholgőzös világban, a saját tehetetlenségünk csapdájában élünk…

Az erdélyi művészek két előadással vettek részt a 10. Színházi Olimpián. Füst Milán Boldogtalanok című darabját a szombathelyi Weöres Sándor Színházban mutatták be nagy sikerrel, a Káosz című előadásukkal pedig a budapesti Gózon Gyula Kamaraszínházban szerepeltek.

További információk a Gyulai Várszínház oldalán találhatók.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.