Forrás: KAPSZ Facebook-oldala

Színház, szakmai programok, különlegességek a Kultúrpajta Fesztiválon

Határ nincs, csak távolság: ezt a címet viseli a viszáki Kaszás Attila Pajta Színház 2023-as, színházi olimpiai műsora. A háromnapos program felölel könyvbemutatót, kiállítást, zenés költői estet, gyümölcsészeti bemutatót, és természetesen színházi előadásokat is. A viszáki fesztivált június 22. és 24. között tartják.

„A viszáki Kultúrpajta ötlete Kaszás Attilától ered, aki a felvidéki Zsigárdon nagyapai örökségét felújítva alakított ki közösségi házat a helyieknek. Sokat beszélgettünk erről Attilával. Amikor hirtelen itthagyott minket, úgy éreztem, hogy tartozom neki azzal, hogy megcsinálom Viszákon, amit elterveztünk” – nyilatkozta egyszer a Kaszás Attila Pajta Színházról annak alapítója, Szarvas József Kossuth-díjas színművész.

Azóta a KAPSZ számos előadásnak, koncertnek, kiállításnak, kultúrpajta fesztiválnak adott otthont. Nem kivétel ez alól az idei év sem, a Kaszás Attila Pajta Színház is csatlakozott a 10. Színházi Olimpiához háromnapos kulturális programjával.

A június 22-én kezdődő fesztiválon láthatjuk – többek között – a felvidéki Csavar Színház, Zentai Magyar Kamaraszínház és a Kárpátalja Megyei Drámai Színház produkcióit, fellépnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatói, színpadra lép Ferenczy György, Szokolay Dongó Balázs és Szarka Gyula is.

A fesztivál teljes programja itt olvasható.

További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.