A 10. Színházi Olimpia egyik különlegessége volt, hogy a kőszínházak mellett szabadtéri színházak is részt vettek a programsorozatban. Pócza Zoltánt, a Kőszegi Várszínház vezetőjét, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnökét kérdeztük az olimpiai részvételről.
– A Szabadtéri Színházak Szövetségének tizennégy tagja van, közülük nyolc színház vett részt a Színházi Olimpián.
– Vidnyánszky Attila a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy a lehető legtöbb műfaj és sokféle művészeti ág jelenjen meg az olimpián, így a szabadtéri színházak is mutatkozzanak meg. Ezek jellegüknél fogva speciálisak, viszont a tavaszi-nyári időszak kedvezett a szabadtéri előadásoknak is. Nagyon fontosnak tartom, hogy mi is megszólíttattunk, és lehetőségünk volt bekapcsolódni ebbe a nagyszabású eseménysorozatba. Olyan időszakot élünk, amikor minden lehetőséget igyekszünk megragadni, és a Színházi Olimpia révén olyan gazdag műsorkínálatot sikerült a tavaszi idényben is létrehoznunk, amelyre büszkék lehetünk.
– Nagyon változatos műfajok szerepeltek a programkínálatban. Volt egységes koncepció a vendégprodukciókkal kapcsolatban?
– A tagszínházak maguk döntöttek arról, hogy melyik társulatokat és produkciókat hívják meg, de mindannyian arra törekedtünk, hogy főként a határon túli, magyar nyelvű társulatoknak biztosítsunk lehetőséget, a külföldi előadások közül pedig volt olyan, mint például a Spanyolországból érkező a Luxuria című flamenco-balett, amely több tagszínházunkban is szerepelt. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy nem könnyű külföldi színházat vendégül látni, főleg adminisztratív akadályok nehezítik az ilyesfajta együttműködést, éppen ezért igyekeztünk úgy kialakítani a programot, hogy ezeket az előadásokat ne csak egy helyen láthassa a közönség.
– Milyen szervezést igényelt a szövetségnek az olimpiai részvétel?
– Minden tagunk közvetlenül pályázott az olimpia szervezőbizottságánál, így a szövetség a szervezésből nem vette ki a részét. Ugyanakkor ki kell emelnem a szoros szakmai együttműködést, amely megvalósult az olimpiai felkészülés alatt. Két olyan tagunk is van, akik a földrajzi helyzeténél fogva régóta dolgozik határon túli színházakkal: a Gyulai és a Kisvárdai Várszínház. Ők láttak el tanácsokkal bennünket, hívták fel a figyelmünket azokra a társulatokra és előadásokra, akiket érdemes lehet meghívni.
– Utólag hogyan értékeli a tagszínházak szereplését?
– Arra törekedtünk, hogy olyan együttműködéseket hozzunk létre határon túli színházakkal, amelyek hosszú távon is segítik őket. A produkciók díszletének, jelmezeinek elkészítését, valamint a szerzők és alkotók munkájának honorálását vállaltuk, így olyan előadások elkészültét tudtuk támogatni, amelyek enélkül nem, vagy jóval szerényebb mértékben valósulhattak volna meg. Így jött létre a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Színház közös előadása, A vihar című Shakespeare-adaptácó is. Ezt a produkciót – amely tehát kifejezetten az olimpiára készült – több helyszínen be tudtuk mutatni.
Vannak olyan tagjaink, akik hosszabb ideje próbálkoztak egy drágább, nagyszabású előadás létrehozásával, meghívásával. A Gyulai Várszínház évek óta szerette volna vendégül látni a Barcelona Flamenco Ballet már említett Luxuria előadását, vagy említhetném a Városmajori Szabadtéri Színpadot, ahol a Festival d’Avignon Apropó, Hamlet!című darabját tudták bemutatni júniusban. Ezek nem valósulhattak volna meg a Színházi Olimpia nélkül.
A művészet élményen kívül mik a nyilvánvaló gyakorlati eredmények?
– Elmondhatjuk, nagy szakmai fejlődést jelentett, hogy vendégül láttuk ezeket az előadásokat. Amellett, hogy a közönség is részese lehetett egy újfajta élménynek, amelyet egy külföldi produkció nyújthat, számunkra is tanulságos volt a részvétel. Bebizonyosodott, hogy képesek vagyunk vendégül látni ezeket a társulatokat, rendelkezünk azzal a szakmai felkészültséggel, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy ilyen együttműködést lebonyolítsunk. Ahogy pedig már említettem, nagy eredménynek tartom, hogy egy-egy előadás létrehozásával támogatni tudtuk a határontúli magyar színjátszás fejlődését is.
– Sikerült olyan kapcsolatokat kiépíteni, amelyek a későbbiekben is megmaradhatnak a színházaknak?
– Biztos vagyok benne. Egy ilyen meghívás nagyon fontos bizalmi kérdés is, ezért komoly felkészülést igényelt. Elmondhatjuk, hogy megbízható partnereket sikerült találnunk. A Kőszegi Várszínház már tudott újabb előadást is fogadni, amelyhez – noha már nem kapcsolódott az olimpia programjához – a gondolatot és az ötletet ez adta. Kiváló együttműködésünk valósult meg így a Marosvásárhelyi Színiakadémia bábtagozatával, akikkel egy Heltai-darabot állítottunk színre Szarvaskirály címmel, valamint a Szatmárnémeti Északi Színházzal és a Beregszászi Színházzal a Káosz című előadást sikerült színpadra állítanunk.
