A vihar

Két határon túli társulat közös előadásában látható A vihar a 10. Színházi Olimpián

Két határon túli színházi társulat koprodukciójában mutatják be Shakespeare A vihar című drámáját Budapesten a 10. Színházi Olimpia keretében. A marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Beregszászban működő Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös darabjának magyarországi bemutatója április 21-én lesz a József Attila Színházban.

A marosvásárhelyi Spectrum Színház és a beregszászi székhelyű, egyetlen ukrajnai magyar színtársulat, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház koprodukciójában mutatják be William Shakespeare A vihar című drámáját a 10. Színházi Olimpia keretében Budapesten. A két határon túli társulat először vállalkozott arra, hogy közös produkciót hozzon létre Török Viola, a Spectrum Színház művészeti vezetője rendezésében. Az új, közös előadás magyarországi bemutatója április 21-én lesz a József Attila Színházban, a bemutatót a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban tartják április 19-én.

Shakespeare utolsó színművében az elveszett reneszánsz újrateremtésének reményét villantja fel. A vihar – amelynek során életek és életterek zilálódnak szét vagy akár szűnnek meg – ismert és ma is aktuális jelenség konkrét és átvitt értelemben egyaránt. A darab azonban felmutatja a nézőknek az újrakezdés reményét a semmiből vagy épp az újonnan felfedezett lehetőségekből.

„Kisebbségi létünk és kultúránk önazonosságáért aggódó napszámosokként álom-szigetre száműzzük magunkat, és elképzeljük, hogyan teremthetjük vissza az „elveszett paradicsomot”, ha majd hazatérünk. A darabban fontos szerepet kap a néptánc és népzene, hiszen az európai reneszánsz zenei és táncbeli örökségét a ma is élő dallamokban, táncokban éltetjük tovább, hogy mint Prospero varázspálcájával, mi is kísérletet tegyünk az európai kultúra „visszateremtésére” – mondja Török Viola rendező.

A két társulat között nem újkeletű a kapcsolat, a beregszásziak többször vendégszerepeltek már a Spectrum Színházban. A Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan tavaly A helység kalapácsa című művet mutatták be Marosvásárhelyen, idén a vásárhelyiek a Bolond Istókkal vendégszerepelnek majd Beregszászban. A beregszászi és marosvásárhelyi színészek 2023 januárja óta próbálják az új előadást. A kárpátaljai színészeket az ukrajnai háborús nehézségek komoly kihívások elé állították, ám a beregszászi magyar színház a hadiállapot ellenére a mai napig működik. A nagyrészt Magyarországon tartott próbákkal és előadásokkal párhuzamosan a beregszásziak Kárpátalján is játszanak, a két ország között ingáznak heti rendszerességgel, hogy otthoni feladataikat is el tudják látni.

A bemutató után legközelebb április 26-án és 27-én tekinthető meg az előadás Kisvárdán, majd június 1-én Kőszegen láthatja a közönség a különleges koprodukcióban készült darabot.

Az előadás létrejöttében a budapesti Nemzeti Színház és a Budapesti Operettszínház nyújtott segítséget.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!