A Vörösmarty Színház 2022/2023-as évadának díjazottjai. Fotó: Fejér-Erdélyi Teréz

Évadot zárt a Vörösmarty Színház is

Június 30-án a Mágnás Miskával és a Nem félünk a farkastól című előadással zárult a székesfehérvári teátrum  évada. A színház négy előadást is vendégül látott a 10. Színházi Olimpián. 

Az évadzárón a színház igazgatója, Szikora János ismertette a 2022/2023-as évad számait: a székesfehérvári nézők – közel 74.000-en – 272 előadást láthattak. A teátrum vezetője elmondta, hogy minden munkatársnak hatalmas erőbedobással kellett dolgoznia ahhoz, hogy ilyen sikeresen tudják zárni az évadot.

Szokásához híven a Vörösmarty Színház vezetősége ismertette az évad díjazottait is. Az Évad Legjobb Nem Művészállományú Dolgozója díjat, a munkatársak szavazatai alapján Duskáné Kozári Krisztina öltöztető kapta. Az évad legjobb színművésze a vezetőség döntése értelmében Krisztik Csaba lett. Csabát a Julius Caesarban Cassiusként, A jeruzsálemi királyban II. Andrásként, a Mágnás Miskában pedig a „vazsmegyei” lovászfiúként láthatták.

A színészek szavazatai alapján a Vörösmarty Gyűrűt ezúttal Varga Gabriella és Krisztik Csaba kapta.

Szerdán Polgármesteri Elismerő Emlékérmet kapott a társulatból távozó három kiváló művészünk, Tóth Ildikó, Varga Lili és Nagy Péter. Távozik továbbá a társulatból Perczel Enikő dramaturg, Tímár-Lendvai Hanna fodrász és Galambos Gábor hangosító.

A Vörösmarty Színházban a 10. Színházi Olimpia keretében három előadást tekinthettek meg a nézők: a zágrábi Gavella Színház  III. Richárdját, a Prágai Kamarabalett Intimate Clouds című táncelőadását, és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház IV. Henrik című darabját. Emellett Földes László Hobo és Kiss Zoltán utcakoncertjét is élvezhették a székesfehérváriak.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.