Gáspár Sándor embernagyságú macskákkal sétált az Andrássy úton

Két héttel a Kafka a tengerparton budapesti bemutatója előtt alaposan meglepték a járókelőket.

Perelj, Uram! – A Nemzeti Színházban vendégeskedett a székesfehérvári társulat

A Vörösmarty Színház március 14-én nagy sikerrel játszotta Sobor Antal kisregénye alapján készült Perelj, Uram! c. történelmi drámát a Nemzeti Színházban. A történet az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverésének utolsó időszakából elevenít fel egy mostanáig kevesek által ismert epizódot.

Emléket állítanak a 200 éves fehérvári színjátszásnak

A Pelikán Udvar kapujának és bejárójának teljes felújításával állítanak emléket a kétszáz éves székesfehérvári színjátszásnak, a közadakozásból elvégzendő munkálatokkal tavasszal végeznek.

Tóth Ildikó: “Azt éreztem, hogy most már szükségem van egy biztos helyre”

Tóth Ildikó, Jászai Mari-díjas érdemes művész 2015 óta a székesfehérvári színház tagja. Sok évnyi szabadúszás után lelt otthonra egy kőszínházban, ahol pár évvel ezelőtt az évad színésznője, tavaly pedig az évad művésze címet is elnyerte. A Deszkavízió kérdezte.

40 helyszín, 100 szerep – 80 nap alatt a Föld körül a Vörösmarty Színházban

Február 23-án mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Lendvai Zoltán rendezésében a 80 nap alatt a Föld körül színpadi változatát.

Teljesen idegenek – Hargitai Iván Komáromban rendezett

A Paolo Genovese filmjéből készült színdarabot február 8-án mutatta be a Komáromi Jókai Színház a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal koprodukcióban.

80 nap alatt a Föld körül – “Csehszlovák” átdolgozás készül a Vörösmarty Színházban

A Black Comedy nagyszínpados premierjét máris egy újabb követi a Vörösmarty Színházban: Lendvai Zoltán a 80 nap alatt a Föld körül “csehszlovák” átdolgozását állítja színpadra február 23-án. A próbafolyamat elején készült interjú a rendezővel.

Teljesen idegenek – Hargitai Iván Komáromban rendez

A Komáromi Jókai Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház koprodukcióját februárban mutatják be.

Az ember tragédiája 1. – A teljes fehérvári társulat szerepelésével készült darab

Madách Imre drámáját újragondolt változatban, a 200 éves magyar nyelvű színjátszás előtt tisztelegve mutatta be a társulat teljes közreműködésével december 1-jén a Vörösmarty Színház.

A modernkori lengyel államot köszöntötte a Vörösmarty Színház

A modernkori lengyel állam megalapításának 100. évfordulója alkalmából november 5-én Kazimiera Illakowiczówna: „Ösvény az út mellett” című monodrámáját Ewa Dalkowski lengyel színművésznő mutatta be a Vörösmarty Színház színpadán. Az előadás előtt nyílt meg „A függetlenség útjai – Polonia restituta 1918” címmel a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum összeállításában készült vándorkiállítás, amely egészen november 28-ig látható a teátrum emeleti galériáján.

“Figyelek, hogy a pátosz ne ragadjon el” – Villáminterjú Gáspár Sándorral

Az aradi vértanúk emléknapjára a Perelj, uram! magyarországi ősbemutatójával készült a Vörösmarty Színház.

“Vargabetűvel értem egyenesbe” – Interjú Szikora Jánossal

Szikora János nemrég vehette át a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. A Vörösmarty Színház igazgatója tekervényes úton kötött ki a színház világában.

Az ember tragédiája 1. – Elkezdődtek a próbák a Vörösmarty Színházban

Az ember tragédiája 1. címmel mutatja be a Vörösmarty Színház Madách Imre drámai költeményét, amelyet a teátrum művészeti vezetői, Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János igazgató közösen állítanak színpadra.

Négyen állítják színpadra Az ember tragédiáját Székesfehérváron

Székesfehérváron 200 évvel ezelőtt kezdődött a magyar nyelvű színjátszás hivatalos pártolása.

Caligula & Az arab éjszaka – Két egyfelvonásost mutat be a Vörösmarty Színház

Október 6-a különleges este lesz a Vörösmarty Színház életében, hiszen egyszerre két, egyfelvonásos darabot mutatunk be a Pelikán Kamaraszínházban: Az arab éjszaka, valamint a Caligula darabját Widder Kristóf és Nagy Péter István állítja színpadra.