Június 10-én mutatták be a székesfehérvári Vörösmarty Színház színpadán Luigi Pirandello IV. Henrik című darabját Temesvári Csíki Gergely Állami Magyar Színház előadásában.
Már az előadás legelső jelenete eloszlatott egy fontos tényt, ami még a színen is félreértéshez vezethetett volna. Ez a Henrik, nem az a Henrik: egy színjáték szünetébe csöppent a nézőközönség, amelyben az újdonsült „társulati tagnak” igyekeznek elmagyarázni a játékszabályokat.
Az első és legfontosabb: a német-római császár, IV. Henrik kastélyában vagyunk, akiket a színen látunk, szerepet játszanak. De nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Színház a színházban. IV. Henrik uradalmának alkalmazottai ugyanis valójában átlagemberek, akik a jól felépített kastélykörnyezetben lesik királyuk minden kívánságát. Az előadás története valójában húsz évvel a színen látottak előtt kezdődött.
A színészi vénával megáldott arisztokrata fiú egy jelmezes felvonuláson IV. Henriknek öltözött, s lovával balesetet szenvedett. Másnap, amikor újra feleszmélt, szentül hitte, hogy ő bizony nem más, mint a német-római császár, aki egész életében rossz viszonyban volt a pápával, és akinek nevéhez köthető a legendássá vált Canossa-járás.
A darab végig azt kutatja: hol ér véget a téboly, és hol kezdődik a valóság?
Az arisztokrata fiú barátai úgy döntöttek, ahelyett hogy rögvest gyógyítási lehetőségek után kutatnának, inkább maguk is beleállnak az őrületbe, s eljátsszák, hogy Henrik tényleg az, akinek gondolja magát, s a játék kedvéért ők maguk is magukra vették egy-egy történelmi figura sajátosságait. Ide kapcsolódtak be a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásának nézői.
Az előadás előrehaladásával egy ponton felmerül a kérdés: vajon a IV. Henrikké vált arisztokrata tényleg megőrült? Vagy lehet, hogy csak szerepet játszik? Amint arra fény derül, a szerepjáték hátterében bizony érzelmek állnak…
A teljes kritika a Magyar Nemzet oldalán olvasható.
