Fotó: vorosmartyszinhaz.hu

Unokám, Benjamin – Bemutatót tartottak a Pelikán Udvarban

Kerkay Rita második Ulickaja-rendezését mutatták be Székesfehérváron. Az odaadó hívetek, Surik után most az Unokám, Benjamin és a női sorsok kerültek terítékre. Székesfehérváron nemrég vette kezdetét a 10. Színházi Olimpia.

Egy olyan izgalmas világba kalauzol az alkotócsapat, ahol a profán ’70-es évek megfér az Édenkerttel, az elfogadás a nárcizmussal, az igaz szerelem az elutasítással.

Az Unokám, Benjámin egy babrujszki zsidó család története, akik közül hárman maradtak életben és Moszkvában telepedtek le. A család feje, a kontrollmániás Fira (Varga Mária) vette kezébe unokatestvére, Liza (Závodszky Noémi) és a tőle egyre messzebb menekülő fia életét. Ha hagyják…

Ebbe a furcsa körbe csöppen bele a naiv Szonyecska (Ballér Bianka), aki tökéletesen alárendeli magát bárkinek, aki végre megmondja neki, mit is tegyen. Egészen addig, amíg be nem köszönt életébe Vitya (Imre Krisztián) és az igazi szerelem… És hogy ki az a Benjamin?

Ulickaja végtelen szeretettel és nem kevesebb humorral átszőtt családtörténetét ezúttal is Kerkay Rita állította színpadra. A színpadképért Horesnyi Balázs felel, jelmeztervezőként Varga Lili mutatkozik be, a zenét pedig Matkó Tamás szerzi.

(Via vorosmartyszinhaz.hu)

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.