A Beatles.hu olvasópróbája - fotó: Fejér-Erdélyi Teréz
A Beatles.hu olvasópróbája - fotó: Fejér-Erdélyi Teréz

A Beatlesről készít előadást a Vörösmarty Színház

A Kozák András Stúdió megtelt október 18-án, hiszen itt tartották a decemberi nagyszínpadi bemutató, a Beatles.hu olvasópróbáját. A Beatles történetét bemutató „zenés ámokfutás” december 3-án debütál a Vörösmarty Színházban.

Forgács Péter és Kováts Gergely Csanád közös műve a négy liverpooli történetét viszi színpadra a kezdetektől egészen addig, amíg kifordították sarkaiból a világot. A Beatles-fiúk szerepében Másik Lehel, Mechle Christian, Imre Krisztián, Góg Tamás, Horváth Dániel, Gábor Márkó és Forgács Péter (aki egyébként a rendező is), a koreográfus és a Beatles lelke, Kováts Gergely Csanád.

Lehet szeretni vagy nem szeretni, a világ a legjobb és legmeghatározóbb zenekarának, lázadóknak, a mai popkultúra megalapozójának tartani a Beatlest, egy biztos, semlegesnek tartani, elmenni mellette nem lehet. Forgács Péterre pedig talán azt is lehet mondani, hogy megszállott. Az olvasópróbára kis Beatles-es fémbőrönddel érkezett, telefontokján szintén Beatles felirat díszeleg, és a próba után azt is elárulta, hogy gyakorlatilag nem lehet neki olyan liverpooli négyes ajándékot adni, ami már ne lenne meg (igen, még az orosz nyelvű Beatles lemez is megvan neki…).

A darabot annak idején a Mindhalálig Beatles című előadás ihlette, aztán Kováts Gergely Csanáddal összefogva létrehozták a Beatles.hu-t, amely a gombafejek visszaemlékezéseit fűzte össze egy kerek történetté, természetesen fűszerként a legemblematikusabb számaikat felhasználva. Lesz itt abszurd angol humor, komoly társadalmi témák, fricskák, riposztok és riportok és persze Beatles, Beatles, Beatles, amennyi csak a csövön kifér.

„Ők iszonyú laza, de természetes emberek voltak, akkor is úgy viselkedtek, mint a normális emberek, amikor már elérhetetlenek voltak. Talán ez egyfajta tanulság is, hogy bennük soha nem volt allűr, pedig megtehették volna, hiszen ők voltak a világ legnépszerűbb emberei. Nekem ez a borzasztó szimpatikus, hogy négy ilyen ember, akik azt sem tudják, mi történt velük – mert nem fogják fel – ilyen természetesen, normálisan viselkedtek, mintha ők lennének az utolsó szürke egerek. Én ezt tartom fantasztikusnak bennük azon felül, hogy iszonyú tehetségesek voltak.”

A Beatles-fiúk szerepében Másik Lehelt, Mechle Christiant, Imre Krisztiánt, Góg Tamást, Horváth Dánielt, Gábor Márkót és Forgács Pétert láthatják, a fehérvári társulatból közreműködik még Kiss Diána Magdolna, Kricsár Kamill, Andrássy Máté, Kozáry Ferenc és Rovó Tamás is.

További cikkek
Vidnyanszky
A Magyar Teátrumi Társaság tisztújító közgyűlést tartott az Eiffel Műhelyházban november 27-én, ahol a résztvevők újraválasztották az eddigi elnököt.
Jan_Fabre_Az_Olumposz_tetejen_900x599
A 11. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót 2024. április 5 – 27.  között rendezi meg a Nemzeti Színház.
Makovecz kultúrtemplom, Csenger (forrás: makovecz.hu)
A Magyar Művészeti Akadémia alapító elnöke, Makovecz Imre építész alkotását, az egykori Adventista Imaház újjászületését ünnepelték Csengeren.