Fotó: vorosmartyszinhaz.hu

Bemutatták a Bölcs Náthánt a Vörösmarty Színházban

Április 21-én a Kozák András Stúdióban tartottak premiert: Lessing Bölcs Náthán című drámáját Szikora János rendezte, a címszerepet Trokán Péter alakítja. A székesfehérvári teátrum a 10. Színházi Olimpián cseh, horvát és temesvári előadást is befogad.

A kor, amelyben élünk, és a világ, amely körülvesz bennünket, sajnos ismét különféle válságoktól terhelt. Ilyen időkben megnövekszik az igény valami egyetemesre, ami a különbségeken túlmutat. Ennek megtalálásához elengedhetetlen az a szellemi tolerancia, hogy a másikban elsősorban az Embert lássuk, és ne falakat építsünk, amelyek rendre megosztanak minket.

Gotthold Ephraim Lessing főművét, a Bölcs Náthánt szinte napra pontosan 240 évvel ezelőtt, 1783. április 14-én mutatták be először Berlinben. Az elmúlt évszázadok nemhogy nem kezdték ki a nagyhatású drámai költeményt, de az általa felvetett kérdések ugyanolyan aktuálisak ma is, ha nem még égetőbbek: vallási tolerancia, emberség, szívbéli jóság.

Szikora János rendező úgy fogalmazott az olvasópróbán, hogy a felvilágosodás szelleme hatja át a művet, amely „abban hisz, hogy elsősorban emberek vagyunk, és csak másod-, vagy harmad-, vagy negyedsorban magyarok, németek, szlovákok, ukránok, keresztények, zsidók vagy mohamedánok… Ez, amit olvasunk, egy mese. Hiszen iszonyú távol van a mi világunk ettől, de mégis azt gondolom, hogy ilyen meséket időről-időre szinte kötelességünk elmesélnünk az embereknek.”

Szereplők: Sághy Tamás, Varga Gabriella, Trokán Péter, Fehér Diána Aida, Tóth Ildikó, Sarádi Zsolt, Kuna Károly, Imre Krisztián, Kozáry Ferenc.

A székesfehérvári teátrum a 10. Színházi Olimpián cseh, horvát és temesvári előadást is befogad.

(Via vorosmartyszinhaz.hu)

További cikkek
33520w
Fazekas Mihály klasszikus magyar meséjét Váradi Szabolcs dolgozta át és Némedi Árpád rendezte. A zenés mesejátékot május 17-én mutatták be Weöres Sándor Színházban és a Lázár Ervin program keretében Vas megyei általános iskolásoknak játsszák.
ket korea figura
Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatta be a Figura Stúdió Színház. A gyergyószentmiklósi társulat a Boldogtalanok című előadást hozza el a 10. Színházi Olimpiára.
szj
A június 22. és 24. között rendezett fesztiválon határon túli színházak produkciói, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéveseinek előadása, könyvbemutató és kiállítás is várja az érdeklődőket. Az ünneplő művészt a Nemzeti Színház kérdezte.