Madách Projekt – forrás: SZFE

George Zamfir: „A sokszínűségben egyesültünk”

A 10. Színházi Olimpia egyik kiemelt programja volt a Vidnyánszky Attila ötlete nyomán életre hívott Madách Projekt 2023 a Színház- és Filmművészeti Egyetem szervezésében. Az olimpiai nemzetköziségből is kiemelkedő projekt 11 ország színész- és rendezőhallgatóit hozta össze egy hatalmas Az ember tragédiája előadásban. A produkció létrehozása során szerzett élményeiről George Zamfir rendezőhallgató, a romániai I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterszakos diákja írt a színház.org számára.

A Színházi Olimpia számomra egyszer történik ilyen az életben” élmény. A fesztivál négy különböző kontinens tizenegy országának kulturális találkozását segítette elő, olyan kölcsönhatást teremtve, amelyet nem tudom, mikor lesz még alkalmam megtapasztalni. Az első napokban a maximális erőbedobással próbáltunk a június 12-i előadásra: úgy éreztük, fontos küldetésünk van, képviselnünk kell hazánkat és magunkat, és ezt a küldetést becsülettel teljesítettük. Számomra az egész élmény az együttműködésről szólt.

Együttműködés az első pillanattól: a rendezés otthoni folyamataival kezdődött Bukarestben, mesterszakos kollégáimmal, Marával és Biancával, egy szinte lehetetlennek tűnő társrendezésben. Hogyan sikerül három rendezőnek összefogni, és (túl sok) kompromisszum nélkül egy koherens és összefüggő koncepciót létrehozni? Erre még nincs válaszom, ezen a témán még többet kell gondolkodnom, de sikerült rendezői trinitássá válnunk (ez a mi kis közös poénunk egymás között).

Az együttműködés a fesztivál alatt is folytatódott, hiszen kollektív küldetésünk az volt, hogy az otthon kidolgozott és 12-én bemutatott részekből néhány nap alatt nemzetközi előadást hozzunk létre. Lehetőségünk nyílt arra, hogy különböző kultúrákból származó emberekkel dolgozhassunk, és bármilyen közhelyesen hangzik is de a sokszínűségben egyesültünk.

Vidnyánszky Attila olyan kontextust tudott teremteni, amelyben együtt tudtunk fejlődni, amelyben tanulhattunk egymástól, amelyben állandó párbeszédben lehettünk. Ez egy olyan élmény, amit azt hiszem, mindig magammal fogok vinni, mert élő bizonyíték arra, hogy bármekkora is köztünk a különbség, össze tudunk fogni, és legfőképpen arra, hogy a legszebb dolgokat közösségben valósíthatjuk meg, érhetjük el.

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.