A 10. Színházi Olimpia sokszínű programjában a színház különleges műfaja, a tánc is helyet kapott. A több mint negyven előadás között volt klasszikus balett, kortárs tánc, mozgásművészet és néptánc, érkeztek külföldi sztárok Izraeltől Sepsiszentgyörgyig, Koreától Belgiumig. Kutszegi Csaba írása.
A hagyományos táncközpontok – Győr, Pécs, Nemzeti Táncszínház, Budapest Táncszínház, Hagyományok Háza –, valamint a vidéki műhelyek – Miskolc, Eger, Veszprém, Székesfehérvár – is várták a közönséget. Az olimpia tánceseményei közül a szakmai és közönségérdeklődés fókuszába inkább a külföldi előadások kerültek. Ez már azért is érthető, mert nívós külföldi tánceseményt itthon természetesen sokkal kevesebbet lehet látni, mint hazait.
A több, jelentős külföldi vendégszereplő részvételével zajló nemzetközi táncfesztivál nálunk ritka, mint a fehér holló, utoljára tizenhárom éve volt ilyen Pécsen, a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó (az is leginkább annak volt köszönhető, hogy a Dunántúl legnagyobb városa abban az évben volt Európa Kulturális Fővárosa). A hazai nézők és a szakma számára – ha nívós külföldi kitekintésre vágyik – marad az utazás (saját költségen), és az, hogy árgus szemmel figyelje a külföldiek magyarországi vendégszerepléseit, hátha elcsíp egy-egy különlegességet.
Ha nincs színházi olimpia…
A magyar táncfesztiválok általános gyakorlata az, hogy a szervezők a hazai együttesek mellé összeügyeskednek egy-két külföldi fellépőt is, ezzel a rendezvény „jogosult” is lesz a nemzetközi jelzőre. A „kicsik és a nagyok” is ezzel a módszerrel élnek, utóbbiak legalább a lehetőségeikhez mérten nagyobb (minőségében és létszámában is) produkciókat is igyekeznek meghívni, lásd például a Nemzeti Táncszínház szervezte Budapest Táncfesztivál idei és néhány korábbi műsorkínálatát.
Ezt a gyakorlatot a 10. Színházi Olimpia – első és/vagy egyszeri fecskeként – nem tudta megváltoztatni, de a seregszemle áldásos léte, a rugalmas büdzséje révén mennyiségileg jelentősen megsokszorozta idén a külföldi tánckínálatot. Ez önmagában is örvendetes tény, ráadásul a nagyobb merítés lehetősége egyértelműen több, nagyobb volumenű és színvonalas előadást is eredményezett. Nem túlzás kijelenteni: ha nincs Színházi Olimpia, számos arra érdemes táncelőadás soha sem, vagy csak jelentős késéssel jutott volna el Magyarországra.
Látványszínházak
Hiszen például már több mint egy évtizede annak, hogy nálunk járt az izraeli Vertigo Dance Company, mely nemzetközileg is kiemelkedő kortárstánc-együttes a Színházi Olimpia keretén belül Miskolcon és Budapesten is nagy sikerrel lépett fel a Pardes című előadásukkal. A belga Peeping Tom társulata a Trafó – Kortárs Művészetek Háza jóvoltából rendszeresen vendégszerepel idehaza, idei fellépése (Triptichon) a Nemzeti Táncszínházban minden bizonnyal a 10. Színházi Olimpia legjobb tánc- és mozgásszínházi előadásaként értékelhető (az előadás a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM meghívottja volt).
De biztosra sohasem lehet menni. Bár hatalmas sikert aratott a görög Dimitris Papaioannou INK című, szintén látvány- és mozgásszínházi produkciója a Nemzeti Színházban (MITEM), sokak szerint (én is ezt vallom) mélységben, művészi színvonalban elmaradt a várakozástól.
Maradva a sokmozgásos látványszínház műfajánál, bár ez a műfaj gyakorlatilag, a többi kortárs „összművészeti” színpadi műfajhoz hasonlóan, meghatározhatatlan, szembetűnő, hogy ennek kevésszereplős, kis játékteret igénylő produkciói mennyire felfejlődtek. Több előadás (főleg belgák) kapcsán ezt tapasztalom már egy ideje a budapesti Trafó nézőterén is, de láttam a 10. Színházi Olimpiával párhuzamosan (egy hétig) zajló Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón is olyan alkotás(oka)t, amely megerősíti a feltevésemet.
A veszprémi TÁNC XXV. Nemzetközi Kortárs Fesztiválon rögtön két olyat is, mely része volt a Színházi Olimpiának is. A belga-chilei Compagnie Belova–Iacobelli Tchaïkája és a francia Baro d’evel együttes Là című előadása e meghatározhatatlan műfaj kiemelkedő csúcsteljesítményei. Ezekben szöveg is elhangzik, főleg az előbbiben igen sok (egy órában eljátsszák Csehov Sirályát). Ezeknek az előadásoknak méltó párja a sepsiszentgyörgyi M Studio két olimpiás előadása, Fehér Ferenc Liftje és Frenák Pál [email protected]-ja. Ez utóbbiakban szövegmondás nincs, csak a test beszél.
Összművészetiség
Általában elmondható, hogy valamennyi színházi műfaj az összművészetiség felé fejlődik (ez nem jelenti azt, hogy amelyek nem ebbe az irányba tartanak, azok nem is lehetnek jók és korszerűek), különösen igaz ez a szöveg és a tánc-mozgás kapcsolatára. A színészek többsége ma már teljes testtel játszik, gyarapodnak azok az előadások, amelyeket nézve már nem lehet eldönteni, hogy táncosok játszanak, vagy színészek táncolnak.
Ez igaz a kevésszereplős, kis térben zajló előadásokra is, amelyeknek külön előnye a relatív olcsóság és a könnyebb utaztathatóság. Eme előnyök mellett (vagy éppen ezek miatt) szerencsés esetben több idő, energia és pénz marad a minőségre, a művészi elmélyülésre. Ez látszik szembetűnően a külföldi példákon.
Magyarországon a képlet nem ennyire egyértelmű. Nálunk ugyanis a színházi életben leginkább magunk által magunkra húzott, általános premierkényszer uralkodik – a független szférában ugyanúgy, mint a kőszínházi struktúrában. A függetlenek félnek nem pályázni, mert azt hiszik (megjegyzem: joggal), hogy ha egyszer nem pályáznak, a következő alkalommal már nem számolnak velük a támogatásról döntő kuratórium tagjai, az ország kőszínházi vezetői pedig nem merik megkockáztatni, hogy ne ékeskedjenek magas bemutatószámok is a szorgalmasan és kitűnően végzett munkájuk bizonyítékaként – például a majdani, újra beadott igazgatói pályázatukban.
Ez csak a két, szerintem legdöntőbb oka a néha már beteges magyar premierkényszernek. Ennél azért bonyolultabb a képlet, ám az így is egyértelmű: a mennyiség állandó növelése, a kapkodós sorozatgyártás a művészi elmélyülés, a minőség rovására megy. A külföldi és magyar olimpiás táncelőadások összevetésének számomra ez a legfőbb tanulsága.
Minden táncműfaj
Ez persze nem azt jelenti, hogy ne születnének értékes magyar alkotások is. Kortárstáncban is jelentős például Fehér Ferenc teljes életműve, benne a Lifttel, de igencsak figyelemre méltó opus a Bozsik Yvette Társulat HA DÔ-ja, amelyről azért illik tudni, hogy az alkotója-betanítója jeles külföldi művész. Nagyon jók vagyunk viszont néptáncban. Ebben a műfajban tulajdonképpen nincs is külföldi konkurenciánk, mert a nálunk összegyűjtött (és tudományosan rendszerezett) folklórkincsnek a világon sehol sincsen párja, ezért is a műfajban világviszonylatban verhetetlenek vagyunk.
Más kérdés, hogy ez a rengeteg tudás és anyag sokszor nyomja is a néptánc megújuló formáival kísérletezők vállát, de néptáncalkotóink között vannak, akik jó érzékkel egyszerre tudják megőrizni a hagyományokat és közben új formákat keresve, meg is tagadni azt. Erre a kettősségre volt jó példa a Hagyományok Háza olimpiához csatlakozott TÁNCszínTÉR Fesztiválja, azon belül is a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház (Hontalanítás) és a Magyar Állami Népi Együttes (Naplegenda) nagy sikert arató fellépése.
A balettkedvelők is jutottak csemegéhez. Olyan jelentős kortársbalett-együttesek léptek fel a Színházi Olimpiának köszönhetően, mint az olasz Aterballetto és MM Contemporary Dance Company, a Rijekai Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház Balettegyüttese, a dél-koreai Mutdance Company. Aki meg egy este akart színvonalas keresztmetszetet a világ balettművészetéről, benne klasszikus, neoklasszikus és kortárs stílussal, annak vágya teljesülhetett a Nemzeti Táncszínház Csillagok találkozása című nemzetközi balettgála-előadásán.
Táncfesztiválok
Fesztiválok, amelyek külföldi tánc-, illetve mozgásszínházi előadásokat a 10. Színházi Olimpiához csatlakozva hívtak meg a programjukba.
Budapest Táncfesztivál (Nemzeti Táncszínház, Budapest)
Depo Dance Festival – Színház Szavak Nélkül (Budapest Táncszínház)
TÁNCszínTÉR (Hagyományok Háza, Budapest)
MITEM (Nemzeti Színház, Budapest)
Café de la Danse Fesztivál (Frenák Pál Társulat, Halász Gedeon Eseményközpont, Kápolnásnyék)
TÁNC – XXV. Nemzetközi Kortárs Fesztivál (Veszprém)
VI. Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál (Miskolci Nemzeti Színház)
A cikk eredetileg a Nemzeti Magazinban jelent meg.
