A Magyar Állami Népi Együttes alkotóinak régi álma valósult meg, amikor Nikola Parov friss hangzású, dinamikus, ősi motívumokat görgető populáris zenéjével találkoztak. A zeneszerző különleges, szaxofont, dobot és rézfúvósokat is felvonultató etno-zenéje mellé, a magyar néptánc legdinamikusabb, legerőteljesebb mozdulatait, valóságos táncvihart állítottak színpadra. Együttműködésükből a régió zenei és tánc hagyományainak esszenciáján alapuló, szellemében XXI. századi, kreatív táncszínházi vízió született, mely a Nap kultuszát, életünkben betöltött szerepét, égi útjának és az emberi élet menetének, fordulópontjainak kapcsolatát a művészet sajátos eszközeivel jeleníti meg.
A hagyomány megismerése számomra egy titkokkal teli kert mélyébe vezető út felfedezését jelenti. A lombok rejtekében azonban nemcsak csodálatosra és felemelőre, hanem – újra és újra – önmagamra is találok.
Nem könnyű feladat egy ma már több mint két évtizedes művészeti munka – saját szempontból törvényszerűen szubjektív – rövid bemutatása. Említést tenni azokról a filozófiai alapvetésekről, művészeti irányokról, melyek tudottan vagy tudattalanul működtették cselekvéseimet. Értekezni a hagyomány mibenlétéről. Választ adni a kérdésre: mit tegyünk a hagyományainkkal, az európai vagy a „globális kultúra” hatásaival, hogy az ember, aki már ki tudja, mióta bolyong ebben a konfliktusban, megtalálja a saját útját! Hiszen számomra is teljesen nyilvánvaló, hogy a tradicionális kultúra nem más, mint a személyes út, amely elvezet hozzá. A kultúra csak akkor lesz valóban kultúra, ha valakiben megtestesül, mert a kultúra valami eleven dolog, ami az emberben, a mai modern emberben továbbélve jelenik meg.
A tradícióból kiinduló kortárs néptáncművészet, melyet hitem szerint a Magyar Állami Népi Együttes művel, a mai kor nyelvén, a ma emberét megszólítva, a jelen részévé, személyessé teszi a régi tánc-zene-kultúrát.
Alkotói munkámban Bartók Béla a példaképem, akinek szellemisége, életműve bizonyíték arra, hogy a hagyomány és a modernitás egymást kiegészítő kategóriák.
A társulat vezetőjeként nagy elődeim – Rábai Miklós, „a legendás alapító”, Timár Sándor, „a táncházmozgalom kiteljesítője” – utódának tekintem magam. Irányításommal az együttes új korszaka indult el, és teljesedik ki a reményeim szerint. Egy új együttes született, mely a hagyományos néptáncértelmezések mellett nyitott a kortárs művészetek felé is. Műveimben a hagyományos néptánc, népzene, a kortárs zene és tánc, a korszerű szcenikai eszközök, valamint a mai dramaturgia együtt hoznak létre egy közösségi, de személyes azonosulásra alkalmas, univerzális értékeket képviselő mai néptáncszínházat.
