Április 16. és június 6. között tizenöt előadást láttam a 10. Színházi Olimpia keretében megtartott 9. MITEM-en. Volt két hét, amikor háromszor jártam a Nemzetiben. Akkor ez soknak tűnt, de most, hogy vége, nagyon sajnálom, hogy nem láttam valamennyi produkciót. Persze azt is fájlalom, hogy idén nem jöttek orosz színházak, távol maradtak az ukránok, nem érkeztek meg az indiaiak. De élményben így sem volt hiány. Osztovits Ágnes írásának ötödik része.
Megható volt Goethe Faustját kínai nyelven hallani, látni a szereplőket még akkor is, ha a színpadtechnika még kezdetleges. Az mindenképpen dicséretes, hogy a rendező pontosan érti a költő szándékát, a mű üzenetét.
A mexikói Nemzeti Színház igazgatója, Aurora Cano írta és rendezte az alternatív Teatro de Babel Moszkva című produkcióját: három színésznő Csehov-bemutatóra készül.A kérdés az, el lehet-e hitelesen játszani Olga, Mása és Irina Moszkvába vágyódását Mexikóban, súlyos lelki és anyagi gondoktól gyötörten.
A csalogányok tangója mint színdarab elmarad Emma Dante korábbi Misericordiájától, de mélyen emberi vízió egy hosszú házasságról, amelynek történéseit, felemelő és nehéz pillanatait a halál előtt még újra átéli a fizikailag és szellemileg leépült férj és feleség. A palermói író-rendező ezúttal is főszerephez juttatja a táncot, de maga az anyag legfeljebb egy hosszabb etűdre elegendő.
Míg Suzuki mester görög tragédiát visz színre, a román Silviu Purcărete japán kabuki mesében mondja el, mit gondol a szerelemről, az emberi gyarlóságról. A hírek szerint a japánok el vannak ragadtatva A megesett hercegnő történetétől, minden ízében hitelesnek érzik. Mi pedig csak ámulunk a férfiruhákba bújó színésznőkön, a női szerepeket vállaló férfiakon, a remek mozgásokon, a finom humoron, a pompás jelmezeken. Nincs még egy rendező, aki minden anyaggal ilyen színvonalon tudna dolgozni.
Folytatjuk! Osztovits Ágnes cikkének első része ide, második része ide, harmadik része ide, negyedik része ide kattintva olvasható.
A cikk eredetileg a Nemzeti Magazinban jelent meg.
