Pino di Buduo

Pino di Buduo: „A fények megvilágítják az emberek képzeletét”

Zenés, táncos Szent Iván éji mulatsággal zárult a 10. Színházi Olimpia, amelyen az olasz Teatro Potlach különleges fényfestésének is tanúi lehettünk. A Magyar Nemzet Pino di Buduóval, a társulat vezetőjével készített interjút.

„A hétköznapok elsodorják az embert, és nem figyelnek oda az élet szépségeire. A saját városukat mutatom meg a lakóinak, olyan ez, mintha először látnák.” – fogalmazott a rendező, majd hozzátette:

A fények megvilágítják az emberek képzeletét.

A varázslatos estén életre keltek a sziget különböző pontjai, mint például a premontrei kápolna, az ország legnagyobb, 200 éves platánfája és a Szent Margit kolostor romjai is.

A 10. Színházi Olimpia záróeseménye (fotó: Mirkó István)

Az 1976-ban, Fara Sabinában alapított Teatro Potlach interkulturális és multimédiás előadásaival fesztiválokon, show-műsorokban bizonyított a közönségnek és a szakmának egyaránt.

„Ez volt az az este, amikor bármi megtörténhetett, s mindenki azt akarta, hogy történjen is valami” – tette hozzá.

Az idevarázsolt Szent Iván éji álomszerű világban, a Margitsziget fái között, a nagy réten, egy olasz utcaszínházi társulat fantasztikus világot épített fel, melyben helyet kapott az Aesop Studio, a Quiet Ensemble, a Fővárosi Nagycirkusz, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Budapest Bábszínház és a Zeneakadémia is.

(Via Magyar Nemzet)

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.