Kemény Henrik-kiállítás - fotó: Znamenak István
Kemény Henrik-kiállítás - fotó: Znamenak István

Nyáron is látogatható a Világközép-kiállítás Debrecenben

A Vojtina Bábszínházban május óta látható a Kemény Henrik bábjátékos előtt tisztelgő tárlat a 10. Színházi Olimpia keretében. A kiállítás a két évad közötti szünetben is látogatható.

Kemény Henrik 2010-es haláláig járta a településeket és mutatta be a Vitéz László darabokat: a tárlat célja, hogy azokhoz is közel vigye művészetét, akik személyesen nem láthatták előadásait.

A Világközép című tárlat Kemény Henrik örökségéből merítve építi fel a vásározók univerzumát, amely hidat képez a valós színpadi tér és a fiktív, belső színház között. Megidézi Kemény Henrik dobozlabirintusát, azt a képzeletbeli játék-teret, amelyet akaratlanul és mégis szándékoson ő maga alakított ki a valós előadások utáni pihenő idejében és terében, az otthonában.

„Ez a kiállítás most annak a labirintusa is egyben, hogy hány arca van egy ilyen nagy művésznek, aki 81 évig bábozott. 87 évesen halt meg és hatévesen már játszott. Most ezt próbáljuk valamilyen nyelvezeten, esztétikában megmutatni”

– mondta Láposi Terka, a kiállítás kurátora.

A kiállítás szeptember 15-ig látogatható a Vojtina Kossuth utcai játszóhelyén.

További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.