I Wayan Bawa, Bali: A színész és maszkjai – Fotó: Francesco Galli

Ilyen volt a Színházi Olimpia Pécsett – videókkal!

A 10. Színházi Olimpia keretében országszerte hetven helyszínen láthattunk színvonalas hazai és nemzetközi produkciókat. Idézzük fel, hogy zajlott az egyes vidéki városok színpadain 2023 legnagyobb színházi programsorozata! Mutatjuk a pécsi rendezvényeket.

Pécsi Nemzeti Színház

Május 11-én az Újvidéki Színház William Shakespeare III. Richárd című előadásával vette kezdetét a Pécsi Nemzeti Színházban a 10. Színházi Olimpia.

A főszereplő Mészáros Zsolt úgy nyilatkozott, hogy a III. Richárd élete legnehezebb szerepe: a darab pontosan rámutat a mindenkori hatalmi struktúrák felemelkedésére és bukására, így nem véletlen máig tartó töretlen sikere, amely évről évre megmozgatja a világ színházcsinálóit.

A Projkovszki Dejan által rendezett előadás a nézők és a kritikusok körében is nagy sikert aratott.

Május 24-én lépett a Pécsi Nemzeti Színház színpadára a zágrábi Komedija Színház: Jézus Krisztus szupersztár című előadás hatalmas sikert aratott, a nézők hosszú percekig állva tapsoltak a vendégművészeknek.

Május 31-én két kiváló produkciót is láthatott a pécsi közönség: a rijekai Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház Balettegyüttesének Rómeó és Júlia című előadása előtt – amelyről Kutszegi Csaba írt kritikát – Földes László Hobo Kiss Zoltán gitáros kíséretében adott ingyenes utcakoncertet a Nemzeti Színház épülete előtt.

A koncertre – hasonlóan más városokhoz, ahol Hobo a 10. Színházi Olimpia idején megfordult – több száz érdeklődő volt kiváncsi.

Pécsi Harmadik Színház

A Pécsi Harmadik Színház is csatlakozott a 2023-as esztendő legjelentősebb világszínházi eseményéhez: két határontúli teátrum előadását látta vendégül a 10. Színházi Olimpia keretében.

Az Aradi Kamaraszínház Társulata Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és két szeleburdiak című előadással érkezett Pécsre, amelyet Tapasztó Ernő rendezett.

Az aradi művészek új, formabontó produkciója sodró lendületű, abszurd, élőszereplős bábjátékként eleveníti meg Csokonai több mint 220 éves alkotását, az első magyar tündérbohózatot, melyben az eredeti dalszövegek egy Bach-menüett dallamaira szólalnak meg, élőzenei kísérettel.

Az Aradi Kamarszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című produkciója – Fotó: Menyhárt Luca – Csató Andrea

Örkény István: Tóték című drámája Vidnyánszky Attila rendezésében a beregszászi társulat emblematikus előadása, amelyről 2004-es bemutatója után azt írták a kritikusok, hogy nem egy valamikori háborúról, vagy általában a háborúról szól, hanem konkrétan a második világégést idézi meg, Örkény szellemében.

Az elmúlt 19 év alatt sok minden változott a világban, ami direkt utalások nélkül is rímel a kiszolgáltatottak tragikomédiájára – ahogy az író nevezte a Tótékat. Napjainkban egy újabb jelentésréteg épült rá a darab alaphelyzetére, hisz szereplőinek életébe lehetetlen nem belelátni a jelenleg dúló orosz-ukrán háború tragédiáját.

Tóték – Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Bóbita Bábszínház és MárkuSzínház

A Bábművészeti Világtalálkozó keretében a Bóbita Bábszínház négy külföldi és két magyar társulatot látott vendégül, köztük a világhírű Yeung Feit, aki a családjának immár ötödik generációjaként foglalkozik hagyományos kínai bábművészettel.

A bábszínházi programok az idén második alkalommal megrendezett Karakulit Nemzetközi Árny-Játék Fesztiválon látható előadásokkal indultak április 19. és 23. között. A fesztivál keretében az árnyszínház jeles képviselői a világ számos pontjáról – többek között Tajvanról, Indonéziából vagy éppen Görögországból – érkeztek Pécsre.

Yeung Fai - forrás: YouTube
Yeung Fei – forrás: YouTube

A vidéki városok olimpiai részvételét bemutató sorozatunk első részében a szombathelyi programokat foglaltuk össze.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!