Szalay Ágnes (forrás: SZFE)

Szalay Ágnes: „Nehéz volt visszacsöppenni a mindennapokba”

Június 23-án a Hajógyári-szigeten mutatták be Madách Imre fő művét, Az ember tragédiáját a 10. Színházi Olimpia keretében. A darab 2. 3. és 15. színében szerepelt Szalay Ágnes, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatója is, aki az alábbi írásban foglalta össze tapasztalatait.

A 10. Színházi Olimpia meghatározó esemény volt az életemben. Amellett, hogy az április 15-i megnyitón felléphettem az osztályommal, részt vettünk a Madách Projektben is. Egy ilyen nagy volumenű projekt részesének lenni olyan intenzív élmény, hogy a június 23-i bemutató után nehéz volt visszacsöppenni a mindennapokba.

A felkészülést hónapokkal ezelőtt kezdtük: a második és harmadik színen Vidnyánszky Attilával, a tizenötödik színen pedig Fejes Szabolccsal, a tanár úr másodéves rendező hallgatójával dolgoztunk. Az előadás előtti két hétben mindennap reggeltől estig próbáltunk, esténként pedig a többi részvevővel, a másik tíz ország színészhallgatóival töltöttük az időt. Ennek az intenzív időszaknak a hatásától nehezen tudok szabadulni, de nem is bánom.

Nagy élményt jelentett számomra az is, hogy életemben először Vidnyánszky Attilával dolgozhattam. Érdekes volt a színek színpadra állításának folyamata. Sokat beszélgettünk a vonatkozó szöveg fontosabb mondatairól: a tanár úr kíváncsi volt arra, hogy egy bizonyos szövegrészletről mit gondolunk, hogyan valósítanánk meg azt a színpadon. A gondolatainkat és ötleteinket később beépítette a rendezésébe, így az adott jelenetet még inkább magunkénak érzhettük.

Szalay Ágnes a Madách Projektben

Az intenzív, két hetes próbafolyamat alatt nagyon sokat tanultam, többek között arról, hogy lehet együtt dolgozni több mint száz másik emberrel. Emellett tapasztalatot szerezhettem abban is, hogy a nyelvi akadályokat áthidalva figyeljünk oda másokra és segítsük őket.

Van még egy fontos dolog, amit a Madách Projektnek köszönhetek, mégpedig az, hogy rengeteg barátságot tudtunk kötni ezen időszak alatt. Kapcsolatban maradtunk a többi résztvevővel, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy szeretnénk még a jövőben is együtt dolgozni hasonló – vagy akár kisebb – volumenű projekteken.

Egy ilyen élményekben gazdag időszak után – ahogy már említettem – nehéz visszazökkenni a hétköznapokba, hiszen az itt szerzett élmények valamennyiünkre hatással vannak még most is. Az előadásról eddig csak fotókat láttam, de alig várom, hogy szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján megnézhessem a teljes előadást is, és újra átélhessem a júniusban történeteket.

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.