Petőfi Sándor Színészdal című költeménye is elhangzik a Színházi Olimpia megnyitóján, április 15-én, szombaton. A költeményt Katona Kinga mondja el magyarul, Herczegh Péter pedig angolul. A Petőfi-vers két friss fordítását is közreadjuk. A megnyitó programjáról itt írtunk bővebben.
Petőfi Sándor: Színészdal
Minden müvészetek
Fején a korona:
A mi művészetünk,
Ellen ki mondana?
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
Csak árny, amit teremt
A költőképzelet;
Mi adjuk meg neki
A lelket, életet.
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
Miénk a hatalom
Az emberszív felett:
Idézni egyaránt
Mosolyt vagy könnyeket.
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
Apostolok vagyunk
Az erkölcs mezején.
Apostoli szavunk
Téged kiált: erény!
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
De amit színpadon
A népnek hirdetünk,
Ne hazudtolja meg
A cselekedetünk.
Ha meg nem tesszük azt,
Ami föladatunk:
Akkor gyalázat ránk,
Szinészek nem vagyunk!
Pest, 1844. szeptember
***
Sándor Petőfi: The Actor’s Song
Of all the arts on earth
Ours has a shining crown.
Can you oppose my words?
This art is mighty prime.
How grand, how grand, how grand
Our purpose is, we say:
Let’s be worthy and proud:
We’re actors and we play.
Just shades of letters that
Written poetry gives,
we add breath and spirit,
life and soul to all these.
How grand, how grand, how grand
Our purpose is, we say:
Let’s be worthy and proud:
We’re actors and we play.
We have all the charm
over the hearts of men
to make them dearly smile,
then bring forth tears from them.
How grand, how grand, how grand
Our purpose is, we say:
Let’s be worthy and proud:
We’re actors and we play.
We are like apostles
On the ground of ethos.
And our preaching voice calls
for virtue and honours.
How grand, how grand, how grand
Our purpose is, we say:
Let’s be worthy and proud:
We’re actors and we play.
But what we preach and cry
To people from the stage,
Don’t let that be belied
By deeds on common days.
If our play is without
this grand majestic aim,
It is a guilt for us,
We’re actors just in name.
Pest, September 1844
Translated by Nóra Durkó
***
Sándor Petőfi: Actor’s Song
This is the most sublime,
The crown of all the arts:
Our art; this is the prime,
Who can deny this part?
How nice, how nice, how nice
Our mission in the world:
Come on you, let’s be proud
Because we born to whirl!
Just shadows can create
the poet’s fantasy:
we give them all the weight,
the life and soul to these.
How nice, how nice, how nice
our mission in the world:
Come on you, let’s be proud
because we born to whirl!
The main power is ours
over the hearts of men
we can evoke alike
the smile or tears from them.
How nice, how nice, how nice
our mission in the world:
Come on you, let’s be proud
because we born to whirl!
We are the advocates
of ethic to the crowd.
Our intense preaching voice
shouts out the virtue loud.
How nice, how nice, how nice
our mission in the world:
Come on you, let’s be proud
because we born to whirl!
But what we advertise
To people from the stage,
Don’t let that be denied:
Our actions must not fail.
And when we can’t complete
our holy mission, men:
let’s have the shame on us,
we are not actors then.
Pest, september of 1844.
Translated by Sándor Fazekas
