Lipics Zsolt – fotó: Pesti András

Lipics Zsolt: „Rendkívül inspiráló volt belelátni más társulatok működésébe”

A Pécsi Nemzeti Színház több kiváló előadást is vendégül látott a 10. Színházi Olimpia keretében. Lipics Zsolt Jászai Mari-díjas színművészt, a teátrum igazgatóját többek között a programok fogadtatásáról és az olimpiai részvétel hosszú távú hatásairól kérdeztük.

– Műfajilag változatos repertoárral várta a nézőket a Pécsi Nemzeti Színház a 10. Színházi Olimpián. Hogyan választották ki a résztvevő társulatokat?

– Vendégünk volt az Újvidéki Színház III. Richárd című előadása, a zágrábi Komedija Színház Jézus Krisztus szupersztár című produkciója, és nagy örömünkre Földes László Hobo is elfogadta a meghívásunkat, akinek fellépése óriási sikert aratott a Színház téren, emellett helyszínt biztosítottunk a Pécsi Balett meghívására érkező rijekai Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című táncelőadásának is.

A meghívott produkciókkal egyrészt szerettük volna a Színházi Olimpia által biztosított forrásokat arra használni, hogy színpadra lépési lehetőséget biztosítsunk egy határon túli magyar társulatnak: így esett választásunk az Újvidéki Színház előadására, a Komedija Színház Jézus Krisztus szupersztár című rockoperáját pedig abból a megfontolásból választottuk, hogy a zenés műfaj is képviseltesse magát a Színházi Olimpia programján.

– Az együttműködések révén sikerült olyan kapcsolatokat kiépíteni, amelyek a későbbiekben is megmaradhatnak?

– Mind az Újvidéki Színházzal, mind a zágrábi Komedija Színházzal jó kapcsolatot ápoltunk eddig is, és bízunk abban, hogy ez a jövőben is így lesz. A vendégművészek nagyon jól érezték magukat nálunk: a meghívás pillanatától kezdve arra törekedtünk, hogy mellettük legyünk, végigkísérjük őket egészen a színpadra lépésig. A Pécsi Nemzeti Színház honlapján található videós beszámolók bizonyítják a legjobban, hogy milyen jó hangulatban telt az olimpia a színházunkban. Vidéki színház révén ritkán nyílik arra lehetőségünk, hogy vendégművészeket hívjunk meg, így elmondhatjuk, hogy a Színházi Olimpia remek alkalmat biztosított arra, hogy ezzel is színesítsük Pécs kulturális életét.

– A nézők hogyan fogadták az előadásokat?

– A jegyek pillanatok alatt elkeltek, és túlzás nélkül mondhatom, hogy mindkét előadásnak fantasztikus sikere volt. Számomra külön öröm, hogy az eredeti elképzeléseink beigazolódtak, amit a közönség is visszajelzett felénk. Mindez óriási élmény volt a résztvevőknek, a nézőknek és a szervezőknek is. Egészen felpezsdült a város.

– A művészeti élményen túl milyen hozadéka lehet annak, hogy a Pécsi Nemzeti Színház vidéki teátrumként részt vett a Színházi Olimpián?

 – Folyamatosan figyelemmel kísértem a programokat, és úgy gondolom, hogy egy ilyen kis országban remek lehetőség volt mindenki számára, hogy ezt a nagyszabású rendezvényt sikerült megvalósítani. A társulatunk szempontjából is több fontos hozadéka volt az olimpiai részvételnek. Elsőként azt említeném, hogy a III. Richárd sikere ismét megerősített minket abban, hogy Pécsett – amely az ország egyik legnagyobb egyetemi városa – széles értelmiségi réteg él, akik valódi színházi gourmet-ízléssel rendelkeznek és szeretik a klasszikus, elgondolkodtató darabokat. Hozzáteszem azonban, hogy a zágrábi művészek fantasztikus Jézus Krisztus szupersztár előadása pedig kifejezetten ösztönzőleg hatott abban a tekintetben, hogy a mi színházunk is képes lenne egy ilyen előadást létrehozni. Végül pedig, de nem utolsó sorban az sem elhanyagolható eredménye az olimpiának, hogy az előadásokból és egyéb programokból a helyi vállalkozások, tehát átvitt értelemben a turizmus egésze is biztosan profitált.

– Pécsről több művészeti intézmény is részt vett az olimpián. Megvalósult egyfajta összefogás? 

– A pécsi művészeti szféra szereplőiként ismerjük egymást és figyelemmel kísérjük a másik rendezvényeit is. Nagy örömmel láttam, hogy mindenkinek remek programot sikerült összeállítani és megvalósítani. Márciusban a résztvevő intézmények – a Pécsi Nemzeti Színház, a Pécsi Harmadik Színház, a Pécsi Balett, a Bóbita Bábszínház, a MárkusZínház és az Országos Diákszínjátszó Egyesület – képviselőivel közös sajtótájékoztatót tartottunk, valamint egy összefoglaló kiadványt is készítettünk az olimpia keretében látható rendezvényekről. Én úgy érzem, hogy a Színházi Olimpia szervezése még jobban elmélyítette a város művészeti intézményei közötti szoros kapcsolatot, hiszen többek között rendkívül inspiráló volt, hogy betekinthettünk más társulatok működésébe, stílusába, munkafolyamataiba. Abban hiszek, hogy sosem elégedhetünk meg azzal, ahol éppen állunk, folyamatosan fejleszteni kell magunkat és az előadásainkat, amire a Színházi Olimpia vissza nem térő lehetőséget biztosított.

Az interjút Lipics Zsolttal Sánta Sára készítette.

További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.