Duna feletti átkelésével cirkusztörténelmet írt a 10. Színházi Olimpia nyitórendezvényének keretében ifj. Simet László artista, érdemes művész. Hogy hogyan élte meg az emberfeletti produkciót és mi játszódott le benne, arról Szekáry Zsuzsanna kérdezte.
– Egy ilyen élmény után nehéz felocsúdni. Tudatosult benned, hogy tegnap cirkusztörténelmet írtál?
– Valószínűleg időbe telik ténylegesen feldolgozni, meg kell ezt emésztenem. Az utóbbi időben a csapból is én folytam, rengeteg interjút adtam. Úgy gondolom, hogy olyan maradandót alkottunk Budapest életében, amit ez a generáció, akik látták, soha nem fognak elfelejteni. Biztos vagyok benne, hogyha 20-30 év múlva arra sétál valaki a gyermekével vagy az unokájával, eszébe fog jutni, hogy anno itt ment át egy kötéltáncos.
(…)
A mai világban minden virtuális, már semmi nem igazi, még egy túlélő-show is ezerszeresen túl van biztosítva, de amit én csináltam 30 méteres magasságban, az egyértelmű, nyers valóság volt. Ott nem volt kamu, filter, trükk vagy effekt, hanem egy ember megküzdött a magassággal, a gravitációval és az időjárással.
Édesapám, id. Simet László is kötéltáncos volt, akiről világszerte egyöntetűen azt tartották, hogy olyan elegánsan, mint ő, senki nem ment át a dróton. Nagyon sok kötéltáncos van, de az ő stílusa és eleganciája egyedülálló volt, én pedig mindent tőle tanultam. A dróton eleganciát is kell mutatni, remélem a Duna fölött is sikerült.
(…)
– Mikor kezdtél el feloldódni és élvezni az átkelést a magasban?
– Bár már az első lépésnél is biztos voltam benne, hogy sikerülni fog, mikor félúthoz értem, már megnyugodtam. Mondtam magamban, ha eddig nem lökött le a szél, akkor most már csak nem fog, eddig jól viselkedett a drót, akkor valószínűleg ezután is jól fog, de azért lazítani nem lehetett. Sajnos nem tudtam annyira elengedni magam, hogy gyönyörködjek a látványban, mert egy pillanatra sem lankadhatott a figyelmem, folyamatosan készenlétben voltam, minden rezdülésre reagálnom kellett.
– Félúton volt egy különleges pillanat, amikor még le is térdeltél a drótkötélen. Erre miért volt szükség?
– A közönség megérdemel egy tisztelgést…
