Október 11-én látható a 10. MITEM keretében a Kassai Állami Színház Hamlet című produkciója. Ondrej Šoth-tal, az előadás rendező-koreográfusával beszélgettünk arról, hogy miért választotta ezt a táncjátékként ritkán feldolgozott Shakespeare-darabot, milyen alkotói módszerrel dolgozott és arról is, hogy kinek ajánlja a különleges adaptációt.
– A színpaditánc-történetből ismerünk jó pár Hamlet-táncjátékot, de közel nem annyit, ahány koreográfia készült például A hattyúk tava, A diótörő vagy akár a Rómeó és Júlia történetéből. Ön miért éppen ezt a Shakespeare-drámát választotta a kortárs táncelőadása témájául?
– A Hamletet valóban kevés koreográfus választja. Azért döntöttem mellette, mert hihetetlenül nagy kihívásnak tartom. Különösen a cselekményt, a táncdramaturgiát nehéz megalkotni, hisz a darabban a szereplők expozíció nélkül jelennek meg, nem tudjuk, korábban mi történt velük, táncban kell bemutatni őket. A választásomban az is szempont volt, hogy nagyon szeretem Shakespeare drámáit.
– A jó színház rólunk, a korunkról szól, még akkor is, ha 400 éves klasszikus darabot játszanak benne. Mit üzenhet egy kortárs alkotó a Hamlettel a mának?
– A Hamlet nagyon aktuális. A csalással szerzett hatalomról, a megtévesztésről, a szerelem nélküli világról, másrészről pedig az igazságért folytatott küzdelemről szól.
– Az egész történetet táncban nyilván nem lehet ugyanúgy megjeleníteni, mint verbális szöveggel. Mi a szerepük az előadáson hallható verbális szövegeknek?
– Ez a kifinomult, érzékeny és tanulságos szöveg Shakespeare zsenialitásának ékes bizonyítéka. Minden sora érdekes a közönség számára. Mindemellett olyan koreográfiát akartunk készíteni, amelyet azok a nézők is megérthetnek, akik nem olvasták a Hamletet.
– Miért kért fel maga mellé még két koreográfust, és miért a rendezést vállalta fel?
– Mindenáron újra meg akartam hívni Nelson Reguera Perez táncos-koreográfust, akit Frenák Pál társulatában ismertem meg. Ő már dolgozott az együttesünkkel Kassán, a Chaotika című előadást készítette nekünk. Így találkozott három koreográfus: Nelson Reguera Perez, Maksym Sklyar és jómagam, Ondrej Šoth. Nagyon érdekes és inspiráló volt a közös munka. Három különböző stílust olvasztottunk össze egy alkotófolyamatban.
– A rendezés és a koreográfia mellett forgatókönyvírója és zenei szerkesztője is az előadásnak. A zeneszerzők névsora (Max Richter, István Sky, Byron Metcalf, Giorgio Mainerio, KODO…) is arra utal, hogy szeret különböző stílusokból közös kollázst készíteni. Lehet mondani, hogy ez alkotói módszere?
– Sok zeneszerzővel dolgoztam együtt a pályámon, volt olyan is, aki új művet komponált az előadáshoz. A törekvés a zene és a koreográfiai elképzelés korai dramaturgiai összefésülésére nagyon kifizetődő – gazdaságilag is. És szinte minden a zeneválasztáson múlik. A Hamlet esetében arra törekedtem, hogy a zene az antikvitás rituáléjára emlékeztessen, hiszen az antikvitás volt Shakespeare korának, a reneszánsznak is az ihletője. Nem beszélve arról a mozgalmas jelenetről, amelyben az előadáson megjelenik Leonardo da Vinci guruló hengere, kerekes szerkezete, zseniális kreatív stílusa. Szóval, a zene izgalmas, drámai és gyengéd, tele van szerelemmel és csalódással.
– Az előadáson a mozgás és a zene méltó társa a szintén igen változatos, dinamikus, nagyszabású, teátrális eszközöket is felvonultató színpadkép. Már előzetesen határozott elképzelései vannak a díszletről és jelmezről is, vagy teljes szabadságot biztosít a díszlet- és jelmeztervezőnek (akik a Hamlet esetében: Juraj Fábry és Simona Vachálková)?
– Amikor alkotókat hívok meg együttműködésre, bizalmat szavazok nekik, inspirálom őket a produkcióról alkotott elképzelésemmel, majd hagyom, hogy önállóan alkossanak. Az eredmény szerintem a Hamlet esetében egy gyönyörű, látványos mű, igen mozgalmas színpadképekkel, amelyekben a táncosok maguk mozgatják a díszleteket, sőt, még a jelmezek is a közönség előtt alakulnak át.
– Végezetül: kiknek ajánlja elsősorban az előadást? Melyik korosztálynak például?
Úgy vélem, Shakespeare-t már mindenki az iskolában megismeri és megszereti, tehát, minden korosztálynak ajánlhatom. Én mindenekelőtt a szöveget tisztelem, majd a táncot, arra törekszem, hogy minden jelenet az adott szövegből eredjen, ne csak az én privát érzéseimről szóljon. Koreográfusként mérhetetlenül tisztelem az irodalmat, de a zeneszerzőket is. Az előadás az Erzsébet-kori színház és a kor zseniális drámaírói iránti tiszteletemet tükrözi.
