Olga Tokarczuk az indoklás szerint az irodalmi Nobel-díjat azért kapta, mert „elbeszélői képzelete mindenre kiterjedő szenvedéllyel a határok átlépését mint életformát mutatja be”. Ha pedig arra gondolunk, hogy a regényadaptáció a színházban életformaszerű határátlépés, máris felállt a logikai láncolat, hogy a Complicité Hajtsad ekédet a holtak csontjain át-ból készült előadását május 16-án vagy 17-én megnézzük. A további, valódi és nyomós érveket viszont halljuk magától az írónőtől!
Olga Tokarczuk 1962-ben született. Pszichoterapeutaként kezdte a pályáját, szépirodalmi írásai a kilencvenes évektől jelennek meg. (Érdekesség, hogy versekkel mutatkozott be.) Első műveit nem fogadta egyöntetű kritikai elismerés, azokat lektűrnek, ponyvának tartották. Az áttörést harmadik, az Őskor és más idők című regénye jelentette, majd fokozatosan és sorra elnyerte a legrangosabb lengyel és nemzetközi irodalmi díjakat, köztük a Nemzetközi Man Booker-díjat és az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia kitüntetésére évekig esélyesnek tartották a fogadóirodák, a duplázás 2018-as dátummal sikerült.
Olga Tokarczuk világszerte az egyik, ha nem a legnépszerűbb kortárs lengyel szerzőnek számít. Műveiben hangsúlyt kapnak a 20. század kibeszéletlen eseményei, a velünk, sőt transzgenerációsan tekintve bennünk élő történelem, de visszatekintett a 18. századi Lengyelországra is egy akkori zsidó misztikus alakján keresztül, és írt a 17. századi Franciaországban játszódó filozofikus kalandregényt is. Ez utóbbi, Az Őskönyv nyomában volt az első magyarra fordított Olga Tokarczuk-regény 1993-ban. Azóta szépen gyarapodott a sor, hiszen megjelent nálunk az E. E., az Őskor és más idők, a Nappali ház, éjjeli ház, a Sok dobon játszani, a Nyughatatlanok (érdekesség, hogy a Nemzetközi Man Booker-díjas regényből egy portugál társulat készített előadást, amely Nomádok címmel a Színházi Olimpia alatt a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház PlayOn! fesztiváljára érkezik), a Bizarr történetek, valamint a Hajtsad ekédet a holtak csontjain át.
Pszichológiai tanulmányai során erős hatással volt rá Carl Gustav Jung munkássága, ami művein is nyomot hagyott, különösen a mitológia, a keleti és zsidó misztika tekintetében. Tokarczuk bármilyen tárgyat választ, a létezés legfontosabb kérdéseit boncolgatja, azokhoz mágikus realizmussal és empatikus humorral közelít. Így tett – a műfaj esetében meglehetősen szokatlan módon – a Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című ökológiai-morális thriller esetében is, ám ez a regény karakteres politikai-társadalmi állásfoglalásnak is tekinthető.
A történetet a Complicité Simon McBurney rendezésében adaptálta színpadra. (A rendezővel készített interjú itt olvasható, exkluzív fotógaléria itt nézhető végig, a kulisszák mögé pedig itt tekinthetnek be az érdeklődők.) Nemzetközi koprodukcióban igazi sztárelőadás született, a Színházi Olimpia után Európa egyik legnagyobb presztízsű előadó-művészeti fesztiválján, a Bécsi Ünnepi Heteken öt, már most közel telt házas alkalommal látható.
Olga Tokarczuk számára a Complicité neve nem volt ismeretlen. Mint egy interjúban elmondta, bár nem látta előadásaikat, azokból csak az interneten elérhető részleteket ismerte, de mivel a társulat megkerülhetetlen a kortárs európai színházban, sokat olvasott róluk. Az írónő számára kapcsolódási pontot jelentett az az érzékenység, amit saját, McBurney-vel azonos generációja alaptulajdonságának tart, miközben lenyűgözte az a mód, ahogyan a Complicité dráma és a színház gyökereihez visszatérve dolgozik. Ezért élte meg kivételes megtiszteltetésként, amikor megkeresték az adaptáció ötletével, és emiatt adott erre azonnal engedélyt.
Lengyelországban jó néhány regényét vitték színre, ő maga azonban sosem vett részt a színpadi verzó elkészítésében, rábízza azt az ahhoz értő szakemberekre, már csak azért is, mert az interpretáció szabadságát kultúránk alapértékének tartja. A különböző feldolgozások ráadásul arra is jók, hogy minden alkalommal rácsodálkozzon saját írására, hiszen a különböző alkotók mást-mást bontanak ki a nyersanyagnak tekintett művekből. Különös élményként élte meg, amikor először látott regényéből készült előadást.
„Emlékszem, hogy álltam a takarásban, és néztem, hogyan történik meg a csoda a színpadon. A színészek, akikkel pár perccel korábban még civilben beszélgettem, levetve valódi identitásukat, átváltoztak, átlényegültek az általam kitalált karakterekké. Egyetlen gesztussal vagy kellékkel a szemem előtt teremtettek meg egy egészen más valóságot.”
Olga Tokarczuk különben egyetlen alkalommal próbálkozott a drámai műnemmel, az egyfelvonásossal azonban nem volt elégedett, újabb próbát azóta sem tett. Úgy véli, ebben szerepe lehet annak is, hogy a színház társasjáték, a regényírás magányos, introvertált munka, amelyben minden leírt szóért neki kell vállalni a felelősséget. Ő pedig ez utóbbiban leli örömét.
„Én azzal, hogy megírtam a regényt, megtettem a magam részét azzal, hogy más alkotókat saját művel létrehozására inspirálok. Nagyszerű dolog, ha a egy műalkotás képes arra, hogy egy másik létrejöttét eredményezze, mert ez azt jelenti, hogy a kultúra folyamatos párbeszédben van önmagával” – indokolta döntését Olga Tokarczuk,
akinek lengyel környezetben játszódó történetekben nem egyszerűen a táj, hanem szülőföldje, élettere és otthona, Szilézia adja a hátteret és kap kiemelt szerepet. Mivel nincs ez másképp a Hajtsad ekédet a holtak csontjain át esetében sem, nem véletlen, hogy Simon McBurney a lehető legközelebbről akarta megismerni ezt a régiót.
Maga az írónő volt az útikalauza, akit vidéki otthonában látogatott meg a próbafolyamat kezdete előtt, tavaly márciusban. Az előadás hangulatának szempontjából akaratlanul is ideális időben érkezett: „Lengyelország déli részén a kora tavasz az év legszebb időszaka, a táj nyugodt, ragyog a napfényben, de még minden egy kicsit alszik, szinte zord a vidék. Talán egy kicsit barátságtalan is” – ecsetelte a vendéglátó a találkozás körülményeit. Simon McBurney pedig láthatott mindent, ami Olga Tokarczuk számára fontos, például a házát – ami némiképp hasonlít ahhoz, ahol hősnője, Janina Duszejko él –, egy közeli romos kúriát és a természetet, amelyből az író szerint az ember ahol csak tud, kihasít magának egy részt.
A Hajtsad ekédet a holtak csontjain át-ot a világhírű rendező, Agnieszka Holland vitte filmvászonra. Olga Tokarczuk azt a feldolgozást is sokra tartja, de a színházban tapasztalt nagyobb szabadság közelebb áll hozzá. „ A színház energiája mélyebb, a történetmesélés és annak megélésének legősibb módjait idézi. A színházban bármit meg lehet tenni. A játék a nézők szeme előtt, élőben zajlik, ennek az energiái egészen másképp működnek. A közönség érzi az erőkifejtést, a művészi tehetséget, ami által létrejön az előadást, és ami nem ismételhető meg. Minden itt és most történik, a színpad és a nézőtér közti energia áramlása felerősíti és feledhetetlenné teszi az üzenetet.” Érdemes megfogadni szavait
