„Rájöttem, hogy az édesapámról akarok előadást csinálni. És minden olyan apáról, aki valamilyen okból nem élte túl az 1991 utáni átmeneti időszakot. Sokan közülük nem tudták, hogyan kell kapitalistának lenni.” Május 11-én a Budaörsi Latinovits Színházban lesz látható az észt-lett koprodukcióban készült Két garázs című előadás a 10. Színházi Olimpia keretében. Ennek kapcsán a Papageno kérdezte Elmārs Seņkovs rendezőt.
– Honnan jött a Két garázs ötlete?
– A tallinni Vaba Lava Színház keresett meg, hogy rendezzek náluk. Az évaduk témája akkor a posztszovjet örökség volt. Rájöttem, hogy az édesapámról akarok előadást csinálni. És minden olyan apáról, aki valamilyen okból nem élte túl az 1991 utáni átmeneti időszakot. Sokan közülük nem tudták, hogyan kell kapitalistának lenni. Voltak, akik a garázsukban leltek menedékre, mintha egy szigetre utaztak volna el. Ebből indultunk ki a színészekkel. Improvizálni kezdtünk arra a témára, hogy hasznosak akarunk lenni a világ számára.
– Az előadás négy férfiról szól, akik akkor érik el a felnőttkort, amikor a hazájuk 1991-ben visszanyeri a függetlenségét. A magyar közönség nagyon jól ismeri mind a rendszerváltást, mind pedig az ikonikus garázs-teret, ahová az apák gyakran bújtak el a világ elől. Sok helyre viszitek ezt az előadást. Mi a tapasztalatotok olyan közönséggel, amelyik érzi ezt a nosztalgiát összevetve azzal, amelyik nem?
– Akiknek ez nem ismerős, azok kortárs bohócjátékként nézhetik az előadást. De akik felismerik a garázst, azoknak ez olyan lesz, mint az apjuk után vágyódni. Egy hős apa után – aki sörösdobozokból épít robotokat…
Az interjú teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.
