Vidnyánszky Attilát a 2023-as magyarországi Színházi Olimpiáról Szász Zsolt kérdezte a Szcenárium című kiadványban.
– Vidnyánszky Attila már beregszászi társulatával részt vett 2001-ben a Moszkvában rendezett harmadik Színházi Olimpián. Minek köszönhető, hogy csaknem két évtized elmúltával Magyarország nyerhette el a 2023-as Színházi Olimpia rendezési jogát? A MITEM-nek, mely a Nemzeti Színházat bekapcsolta a nemzetközi színházi élet vérkeringésébe?
– Tadashi Suzukival, aki alapító tagja a Színházi Olimpia választmányának, már 2000-ben találkoztam Moszkvában. Egy évre rá a Jurij Ljubimov által szervezett harmadik olimpián, „A Szkíta összevont tekintete” programsorozatnak, amelynek Anatolij Vasziljev volt a megálmodója, már a résztvevői voltunk a beregszászi társulattal. Az, hogy jelenleg már benne vagyunk a nemzetközi vérkeringésben, egy meglehetősen hosszú folyamatnak köszönhető. Valerij Fokin Ljubimov halála után került be ebbe a grémiumba, s az ő felterjesztésére kaptam meg 2009-ben az általa alapított moszkvai Mejerhold Központ díját, melyet újító rendezőknek ítélnek oda. Ez még a debreceni színházigazgatói működésem idején történt. Cseppenként rakódik ez a történet össze. Bár az igaz, hogy elsősorban a MITEM híre, elfogadottsága révén sikerült mára stabilan pozícionálni magunkat. De hozzájárultak ehhez az olyan folyamatos szakmai kapcsolataink is, amilyet például Eugenio Barbával sikerült kialakítanunk.
Mielőtt bejelentkeztünk volna az olimpia megrendezésére, természetesen egyeztettem a minisztériummal, és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úrral is. Hiszen ez egy olyan nagy volumenű vállalkozás, mely komoly állami forrásokat igényel. És miután részükről minden szinten pozitív volt a válasz, írtunk egy hivatalos levelet az olimpia jelenlegi választmányának, amelyben kértük, hogy fontolják meg a szándékunkat. Ebből a térségből 2016-ban Lengyelország rendezett először olimpiát egy kulturális főváros-projekt részeként, Wrocławban. Ez jóval szerényebb vállalkozás volt, mint a többi, erre az egy városra korlátozódott. Ehhez képest mi egy nagyobb volumenű rendezvényben gondolkodunk.
– A Szovjetunió szétesése után ez a legutolsó olimpia arról is nevezetes volt, hogy Fokin láthatóan nemcsak Pétervárban gondolkodott: ezzel a színházi nagyrendezvénnyel egész Oroszországot kívánta kulturálisan újrafogalmazni.
– Ma Oroszország is szembesül azzal az égbekiáltó ellentéttel, mely a nagy kulturális központok és a perifériák között tapasztalható, többek között a színházzal való ellátottság tekintetében is. Ez már négy-öt éve központi téma az orosz kulturális közéletben. Nem véletlen, hogy Valerij Gergijev, a pétervári Marinszkij Színház nemzetközi hírű karmestere, igazgatója, művészeti vezetője fogta az együttesét, és végig roadshow-zta egész Oroszországot. Egy magára valamit is adó állam megpróbál tenni ennek az igazságtalan helyzetnek az orvoslására. Magyarországon mi is ugyanezért indítottuk el a Déryné-programot. Az én elképzelésem egyik központi eleme, hogy még az oroszokhoz képest is sokkal nyitottabban valósítsuk meg az olimpiát, hogy ez a rendezvény az ország egészére kiterjedő, kiható vállalkozás legyen.
– A mostani világjárvány kellős közepén csak még jobban felértékelődik Madách misztériumdrámája, Az ember tragédiája, mely a világ sorsára, jövőjére kérdez, vizionálva a pusztulás lehetőségét is. 2023‑ban, mely a Madách-bicentenárium éve is, hogyan lehetne ezt a „világdrámát” úgy színre vinni, fókuszba állítani, hogy az egy valóban emlékezetes világszínházi eseménnyé váljon?
– Ez a bicentenárium valóban jó alkalom a Madách-mű nemzetközi pozicionálására. Érdemes volna például számba venni, hogy a Tragédiának milyen fordításai vannak. Tudomásom szerint például Lengyelországban egy elég régi fordítás férhető csak hozzá, Oroszágban viszont egy igen jó, hét-nyolc éve készült új fordítás olvasható. Hubay Miklóstól úgy tudom, hogy a francia fordítás sem rossz, de a németnek is utána kellene nézni. Én a magam szerény eszközeivel folyamatosan próbálom felhívni a figyelmet erre a műre, ám a kortárs színházi alkotók visszarettennek egy ilyen nagy formátumú drámai felvetéstől. Az sem véletlen, hogy a mai színházi világban alig akad rendező, aki a Faust egészéhez hozzá merne nyúlni, bár azért a német nyelv kulturális dominanciájának hála itt-ott felbukkannak a Faust alapján készült produkciók. Ezek a nagy témák manapság sajnos nincsenek előtérben. 2023-ban lehetne rendezni például egy Madách mini-fesztivált diákokkal. Elképzelhető, hogy a színész- és rendezőképzés felől kellene megközelítenünk ezt a művet, akár nemzetközi szinten is.
A szöveg teljes terjedelemben ide kattintva olvasható.