Japán, Bali, Tajvan, Brazília, Argentína és Európa színészei, táncosai gyűlnek össze hazánkban, hogy megrendezzék a Nemzetközi Színházantropológiai Iskola Új generáció műhelyét Pécsváradon. Az Eugenio Barba által vezetett műhelymunka csúcspontját az Anasztászisz (Feltámadás) című, montázs jellegű előadás jelenti majd május 20-án a 10. Színházi olimpia keretében a budapesti Nemzeti Színházban. A színház öt kontinense – tények és legendák a színész materiális kultúrájáról című könyv társszerzőjével a Magyar Nemzet beszélgetett.
– Miben látja a színház antropológiai megközelítésének jelentőségét?
– A színházi antropológia az emberi lényt egyfajta reprezentációs helyzetben szemléli. Az én megközelítésmódom más kultúrák, különösen az ázsiai hagyományok színészi formái iránti érdeklődésem eredménye. A különböző színészi tradíciók összehasonlító tanulmányozása az ISTA-foglalkozásokon arra törekszik, hogy azonosítsa azokat az állandó elveket, amelyek a különböző színészi és táncos stílusokat életre keltik. A színházi antropológia ismerete azért hasznos, mert rámutat a színész vagy táncos számára azokra az elvekre, amelyek egyéni kifejezőerejüket és a színpadi jelenlétüket alakítják.
– Hogyan erősítheti a színház a kultúrák közötti kapcsolatokat?
– A színház hatással van az emberekre, a játszóra és a nézőre egyaránt. Egyetlen kultúra sem homogén, hanem különböző szubkultúrákból áll, amelyek gyakran ellentétesek vagy figyelmen kívül hagyják egymást. A találkozás és a kulturális tapasztalatcsere segít megerősíteni személyes identitásunkat is, mert arra sarkall, hogy azt a számunkra szokatlan és ismeretlen emberekkel vagy kifejezésekkel kapcsolatban határozzuk meg.
