Debrecenben a Vojtina Bábszínház vendégjátékaival indultak a Színházi Olimpia programjai, május 11-én pedig a Csokonai Színház fogadta első olimpiai résztvevőjét, a lengyel Wanda Siemaszkowa Színház társulatát. Bakota Árpád, a debreceni társulat tagja többek között ezt az előadást várta a leginkább, de más produkciókat is ajánlott a Magyar Nemzet olvasóinak.
– Mi a legnagyobb erénye ön szerint a színházi olimpiának? Milyen lehetőséget hordoz hazánk művészeinek?
– A színházi olimpia a világ egyik legnagyobb kulturális eseménye, hetven helyszínen 58 ország 400 társulata 750 előadást visz színre. Nagyon sokat ad a rendezvényeket befogadó városoknak. Más nemzetek kultúrájának, nyelvének, zenéjének, vallásának, gondolkodásmódjának, életfilozófiájának elfogadása nagyon fontos. Az elfogadás a megismeréssel kezdődik. A színházon keresztül nagyon sok információhoz juthatok arról, hogy egy észt, egy japán vagy egy dél-koreai miként vélekedik a világról. A műfaji sokszínűség nagyon izgalmas a színházi olimpiában, és az, hogy az amatőr társulatoktól a bábszínházon át a cirkuszokig mindenki képviselteti magát.
– Debrecenben mindezt még gazdagítja az Országos Színházi Találkozó is. Hogyan választották ki az érkező előadásokat?
– Az országos színházi találkozón minden meghívott színház saját maga dönthette el, hogy melyik előadásával képviseli magát. Ez a lehetőség sokszínűvé tette a műfaji felhozatalt, mert musicallel éppúgy jöhetnek a társulatok, ahogy kortárs drámával. Egy nemzeti színháznak erről kell szólnia: hétévestől hetvenhét éves korig mindenki találjon magának érdekes élményt. Bár ez a szemle nem verseny, de egy-egy előadás után lesz szakmai beszélgetés, amin mindenki elmondhatja a véleményét és a színházak megindokolhatják, hogy miért épp az adott darabbal mutatkoztak meg. Így sokkal nyitottabbá, befogadhatóbbá válnak a beszélgetések, akár a civileknek is.
– A Csokonai Színház miért Pass Andrea Finálé című előadásával készül a találkozóra?
– Ez a darab tükrözi, hogy a Csokonai Színház nagyon elkötelezett a kortárs dráma iránt és abban, hogy a fiatalokat bevonzza a teátrumba. A színház terápia, amiből mindenki profitálhat az élete során. Pass Andi darabja olyan fiatalokról szól, akik állandóan a Facebookon, TikTokon, Instagramon lógnak és innen kapják a visszajelzéseket. A tinédzserek egyfolytában megerősítésekre vágynak, tudni akarják, mit képviselnek egy osztályban vagy más közösségben. Sajnos ezeket a visszacsatolásokat ma már gyakran nem személyes beszélgetéseken szerzik. Az interneten keresztül azonban nem lehet a másik szemébe nézni és érzékelni a gesztusokat, a testtartást, mindent, amiből például a színész táplálkozik egy karakter megformálásakor. A közösségi oldalakon keresztül csak egy tartalmat kapnak a fiatalok, ami kivált belőlük egy hatást, ebből a hatásból pedig egyre több és több lesz a közösségi oldalakon, ami feszültséget, szorongást okozhat. A Finálé nagyon jól rávilágít erre a jelenségre, bár annyira erős, hogy nem mindenkinek ajánlható. Leginkább a kamaszoknak és a szüleiknek való…
