Június 16-18. között immár harmadszor rendezi meg a FrenÁk Társulat Kápolnásnyéken a Cafe de la Danse Fesztivált. A fesztivál alapgondolatáról és a programról Frenák Pált kérdeztük.
– Itthon 2021-ben tartották az első fesztivált, de úgy tudom, Franciaországban hosszabb múltja van. Mire utal a név?
– Egy intimebb, bensőségesebb hangulatú fesztiválra, ahonnan nem rohan el a közönség az előadás után, lehetőség nyílik beszélgetésekre. Azzal, hogy a nézők esetleg részt vesznek a táncos workshopokon, majd ott maradnak az előadásokra, átjárhatóbb lesz a művészek és a közönség közötti határ, személyesebbé válik a fesztivál. A művészek is nézik egymás előadásait, találkoznak, nem az történik, mint sok fesztiválon, hogy a saját előadásuk után már mennek is. Ezt a Franciaországban már bevált formát és nevet hoztuk el Kápolnásnyékre.
– Van a kortárstáncnak itthon vidéken közönsége?
– Él az az előítélet, hogy nincs. Kápolnásnyéken azonban teljesen mást tapasztalunk. 2021 óta még csak két év telt el, de érezhető a megnövekedett érdeklődés, idén már nagyon gyorsan elfogytak a helyek. Minőségi előadásokat hozunk, és a régió közönsége ezt értékeli, nyitottan fogadja. Olyanok is visszatérő nézők lettek, akik korábban sosem láttak kortárstánc–előadást.
– Miért éppen Kápolnásnyék a helyszín?
– Itt van a FrenÁk Társulat magyarországi befogadó székhelye, így logikus volt, hogy ide szervezzük a fesztivált is. Hozzáteszem, a társulat küzd azzal, hogy itthon nincs önálló próbatermünk és játszóhelyünk, a célunk az, hogy legyen.
– Az első nap saját darabjukat, a Fiúkat játsszák, a második és a harmadik napon azonban külföldi koreográfusok mutatkoznak be. Hogyan állt össze a program?
– Új generációs, fiatal alkotókat hívtam, akikben fantáziát és ambíciót látok, és akik már egy vagy két koreográfiával bizonyították a tudásukat. A második napon három mini etűddel lép fel Theo Pendle, Anibal Dos Santos és Eoin Mac Donncha. Három országból (Franciaország, Németország és Írország), három különböző kultúrából érkeznek. Azt tapasztalom, hogy a kezdő koreográfusoknak sokszor túlságosan nagy falat egy 40-50 perces koreográfia, agyonnyomja őket a feladat. Itt egy-egy rövidebb, 15 perces etűddel lesznek jelen, és hármuk munkáiból, fragmentumszerűen épül fel az este. Az utánuk fellépő Manuel Martinez chilei származású művész, aki a francia központi cirkusz növendéke volt. Az a 40 perces légi duett, amit Pablo Peñailillo Sotóval előadnak, világszerte is kuriózumnak számít. A harmadik napon a finn MimoArt Company Body Notes című előadása ötvözi a kortárstáncot a butoh-val, a pantomimmel és a vizuális művészetekkel.
A táncfesztiválokat járva sokszor tapasztalom, hogy a táncosok az éppen divatos trendekhez illeszkednek, ettől pedig nagyon egysíkú lesz a program. Én arra törekedtem, hogy a meghívott művészek új, egyedi térforma-rendszerekben és kifejezési eszközökben gondolkozzanak. Friss mozgásanyag, újszerű látásmód jellemzi őket. A cél az, hogy az egyedi és a személyes teret kaphasson. Ebbe belefér a kísérletezés is. A színpad technikai lehetőségei korlátozottak, de nem is ez a fontos, hanem hogy a belső lényeg, a koreográfus gondolkodásmódja megmutatkozhasson.
– A programban táncos workshopok is szerepelnek, teljesen kezdőknek és haladóknak is.
– Minden életszakaszban és minden állapotban megvan a lehetőségünk arra, hogy táncoljunk. Édesanyám még 85 éves korában is táncolgatott. Volt olyan workshopunk, ahol például szülők és gyerekek táncoltak együtt. Franciaországban is tartottunk ilyeneket, és azt tapasztaltuk, hogy a tánc közvetítésével máshogy kapcsolódnak egymáshoz, a nehezen kezelhető gyerekek viselkedése is megváltozik. Ezeken a workshopokon a természetes, organikus mozgásformákhoz való visszatérésen van a hangsúly. Valamikor mindenkiben megvolt ez a természetes kapcsolódás például a talajhoz, ahová gyökeret engedtünk, vagy a természethez. Ezt azonban életük során sokan elvesztik. Képzett táncosoknál is tapasztalom, hogy például nehezükre esik csak úgy gurulni a földön, ami egy kisgyereknek természetes.
A workshop vezetője felméri az adott csoportot, és hozzájuk igazítja a gyakorlatokat. A kurzusokon egyszerű dolgokból indulunk ki. Hogy például mi mindent lehet csinálni egy székkel. Leülni rá, lehajolni, fordulni, körbejárni. És máris ott vagyunk a koordinációs problémáknál. Foglalkozunk a periférikus látással, amivel az emberek többségének gondjai vannak. A test egy gondolkodó lény, nem lehet elválasztani a lélektől. Fontos, hogy a testbeszéd, és az, amit mondok, találkozzon.
– A tánc mellett zenei programmal is készülnek: Thomas Csaba gitárestjével.
– Thomas Csaba kiváló gitárművész, nemzetközi gitárfesztivált is nyert Tokióban. Magyar zenészcsaládból származik, de még sosem játszott Magyarországon. Lelkületében erősen kötődik ide, én pedig szerettem volna lehetőséget adni arra, hogy visszatérjen a forráshoz.
– A tánc mint műfaj most először került be a Színházi Olimpia programjába, és gazdag kínálattal van jelen. Az Önök fesztiválja is része ennek a programnak.
– A Színházi Olimpia lehetőséget adott arra, hogy pályázzunk, és mivel a pályázatunkat elfogadták, színes programmal valósíthatjuk meg ezt a fesztivált.
Az interjút Turbuly Lilla készítette.
A cikk a Színház.org és Tánckritika.hu együttműködésével készült.
