Technikai kihívások, de régi és új ismerősökkel való találkozások is tarkították a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Woyzeck előadását, amelyet a Színházi Olimpia keretében a Móricz Zsigmond Színházban láthatott a közönség. Georg Büchner darabját Albu István rendezte, a vendégjátékról a címszerepet játszó Nagy Csongor Zsolt osztotta meg élményeit.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata több produkcióval is részt vett a 10. Nemzetközi Színházi Olimpián, a Woyzeck című előadást a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház hívta meg. Nagy Csongor Zsolt elmondta, mivel az előadás díszlete, világítása elég komplex, a szatmári színházban is technikai kihívás lebonyolítani, nemhogy elvinni egy másik színházba, ahol mások a paraméterek.
„Többhónapos egyeztetés előzte meg a vendégjátékot, kiment egy delegáció, felmérte a lehetőségeket, és az ottani színpadra kellett kalibrálnunk az előadást. Díszletváltozás is történt abban az értelemben, hogy a nyíregyházi forgószínpadnak kisebb a sugara, mint a miénknek, ezért le kellett gyártani egy mobil forgót, amit vittünk magunkkal. Amiatt is, mert részben ez határozza meg az általunk, színészek által diktált tempót, de mindenképp ad egy lendületet az előadásnak” – magyarázta. Arra is kitért, hogy a szatmári Woyzeckben Andres szerepében Paco, egy németjuhász kutya látható, hozzá kellett szoktatni őt is az új helyszínhez. „Nem győzöm hangoztatni, hogy csodálatos tapasztalat és érdekes Pacoval együtt dolgozni, és az idomárnak köszönhetően is, hamar megszokta „vendégművészként” az új helyet. Mindezek a félelmek nagyon jól sültek el, és ilyen szempontból nem csorbult az előadás.”
Az előadásban végig a színpadon van egy zenekar, amely Rammstein-dalokat játszik, és mivel már jó ideje nem játszották a produkciót, újra össze kellett hangolniuk minden elemét. De épp előadás közben történt egy technikai malőr, amelyre muszáj volt hirtelen reagálni, de mindenki jól vette az akadályt – mesélte Csongor.
„A zenekar egy zenei alapra is játszik, és előadás közben, épp akkor, amikor a csúcsponton lenne a hangulat, a MacBook megadta magát. Nem volt mit tennünk, le kellett engednünk a függönyt. Amúgy az előadást szünet nélkül játsszuk, egy óra negyven perc a játékidő, és a házigazdák nem értették, hogy mi történt. Én pedig kimentem a függöny elé, és mondtam, hogy szünet. Mindenképp köszönet a hangmérnökünknek és az ottani stábnak, hogy hamar orvosolni tudták a problémát, a lényeg, hogy nem esett vissza az előadás. Mindenképp járt némi izgalommal, hogy hogyan fogjuk folytatni, de szerencsére nagyon jól sült el, és jól fogadták. Összességében maga az élmény, nagyon jó volt. Nem kaptunk teljesen egyértelmű ovációt, de mindenképp érdekes reakciót váltottunk ki, és senki nem mondta, hogy nem tetszett neki ez a fajta megfogalmazása a történetnek.”
A társulat még aznap, előadás után visszaindult Szatmárra, de így is volt idő és lehetőség kollégákkal találkozni, beszélgetni. „István István, aki a szatmárnémeti színházban volt kollégám, és most a Móricz Zsigmond Színház tagja, jött el találkozni velünk, és mutatott be nyíregyházi kollégáknak. Elmondták, hogy nagyon tetszett az előadás, azoknak is, akik így vagy úgy még zenélnek is. Erről nyílt fórumot is tartottunk egy sör mellett előadás után, hogy hogyan tanultuk meg a dalokat, ki segített, honnan indult ez az egész, stb. Sokat nem tudtunk ülni, mert itthon is besűrűsödött az évad vége, de az az egy óra nagyon jól telt. A színházigazgató megvendégelt, nagyszerűen fogadtak” – sorolta Nagy Csongor.
A színész úgy véli, fontosak az ilyen jellegű találkozások, tapasztalatcserék, fesztiválok, jó, ha van egyfajta kíváncsiság egymás iránt, mert mindenki gazdagabb lesz ezáltal. „
Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de nagyon jó tapasztalatot cserélni. Ez is egy ilyen találkozás volt, hogy gazdagodtunk és többet láttunk egymásból. Nem beszélve a közönségről, amely megszokta a saját társulatát, de jó, ha lát egy másik társulatot is játszani. Mindenképp pozitív dolognak látom, és szükség van ezekre a találkozásokra, hogy megosszuk egymással a gondolatainkat, kibeszéljük a dolgainkat, megismerjük, hogy hogyan működnek más színházak. Ebből kell még, ha van anyagi keret és igény is, de azt tapasztaltam, hogy van kíváncsiság egymás iránt a színházi dolgozók részéről. Nyűggel, bajjal, örömökkel, mindennel együtt, de azért ezek jó dolgok. Kimozdít a komfortzónából is, és a jövőre nézve, kapcsolatteremtés szempontjából is gyümölcsöző. Annyi kütyü meg minden van, kommunikálunk az online térben, de azért az igazi találkozás csak szemtől szemben történik, ebből kell több.”
