Az 1820-as években Lipcsében nagy port kavart az a bűnügyi eset, amelyben egy fiatalember, Johann Christian Woyzeck, féltékenységi felindulásból brutálisan meggyilkolta barátnőjét. Az ügy sajtóvisszhangja és a nyilvánosságra hozott rendőrségi dokumentáció ihlette Georg Büchner harmadik és egyben utolsó darabját, a Woyzecket, amely azonban – a szerző 23 évesen bekövetkezett halála miatt – befejezetlenül, töredékes formában maradt az utókorra.
Az előadás az esetet rögzítő jegyzőkönyvek és Büchner drámájának egyik nagy kérdését gondolja tovább: vajon a gyilkos beszámítható állapotban volt-e a tette elkövetésének idején?
Meddig érdemes feszíteni az ember tűrőképességét? Meddig képes elviselni a nyomást, amit a felettese, a környezete, a szerelem (és féltékenység), a hitében való megingás gyakorol rá?
Kit terhel a felelősség a tragédiáért, amit a nyomás alatt összeroppant ember követ el? Megtörténhet, hogy éppen ő maga a tragikus főszereplő?
A germán nyersességen túl, a szöveg rendkívüli költőiségét Albu István rendezésében a német indusztriális metal zene ellenpontozza, vagy éppen erősíti fel, a Harag György Társulat színészzenekarának áthangszerelésében és előadásában.
Albu István rendező, színházigazgató 1984-ben született Sepsiszentgyörgyön, 2007-ben színészként szerzett diplomát a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán. A képzés utolsó két évében egyetemi tanársegéd és a Kolozsvári Állami Magyar Színház alkalmazott színésze.
Művészi tevékenysége egyhamar a színpadi rendezés felé veszi az irányt, 2013-ig a kolozsvári színház visszatérő vendégrendezője. Az elmúlt tíz évben rendezett a legtöbb romániai magyar színházban: Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen a Tompa Miklós Társulatnál, a Kolozsvári Magyar Operában, Csíkszeredában, illetve Sepsiszentgyörgyön. 2017 óta a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója.
Fontosabb munkái: Sławomir Mrożek: Mulatság (2007), F. M. Dosztojevszkij: Karamazovok (2008), F. M. Dosztojevszkij: Ördögök (2009), Racine: Phaedra (2017), Giuseppe Verdi: Othello (2018), A. P. Csehov: Három nővér (2019), Georg Büchner: Woyzeck (2022), Tamási Áron: Hullámzó vőlegény (2022).