A Színházi Olimpia keretében május 2-21. között zajlik a Jurányi Inkubátorházban a CSET Feszt, amely a család, egyén, társadalom szavakat rejti magában. Erről beszélgettünk a Jurányi és a FÜGE Produkció alapítójával, intézményvezetőjével, Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával.
– Hogyan született meg a tematikus fesztivál?
– Tavaly megszerveztük az Anyacsak1 fesztivált, amely olyan jól sikerült, hogy már akkor látszott, sok minden van még benne. Elhatároztuk, hogy továbbvisszük, de jó lenne kitágítani a kereteket, akár külföld felé is, illetve bővíteni a koncepciót. Nem csak az apára szerettük volna áthelyezni a hangsúlyt, hanem tágabb értelemben a szülővé válásra. Azokra a hatásokra, amelyeket otthonról hozunk és meghatározzák a társadalmi szerepvállalásainkat. Vagy megnézni azt, hogyan hat a társadalmi kontextus az egyén családépítésére, szociális viszonyaira. Így elég tág lett az idei fesztivál témája, de nagyon izgalmas és komplex.
– Hogyan alakult ki a program?
– Szándékosan visszanyúltunk az Anyacsak1-hez, tehát lesznek kifejezetten az anyaság tabuit döntögető előadások, amelyek az ideálizált képen túlmutató belső vívódásokat boncolgatják. Több produkcióban pedig az apán lesz a fókusz. A fesztiválnak nincs külön válogatóbizottsága, a program a munkatársak ajánlása alapján alakult ki. A FÜGE (Függetlenül Egymásért Közhasznú Egyesület) stábjában tíz-tizenkét szervező is dolgozik, akiknek a véleményére is szívesen adok. Kiváló szakemberek, és ismerik a Jurányi ház adottságait. Mi például nem gondolkodhatunk nagyszínpadi előadásokban, mert a díszlet nem fér be. A kibővített tematikába illő produkciókat kerestünk, de eleve volt sok megkeresésünk a tavalyi fesztivál után is. Bőven volt miből válogatni, és nem is volt könnyű megtalálni azokat az irányokat, amelyek egységessé teszik a koncepciót. A vezérfonalunk az volt, hogy a nemzetközi kitekintésben meghívott előadásoknak legyen egy-egy itthoni párjuk.
– A külföldi társulatok meghívását a Színházi Olimpia tette lehetővé. Kik ők, és milyen előadásokkal érkeznek a CSET Fesztre?
– Két egészestés színházi produkció lesz látható a vendégjáték keretében, az egyik egy román, a másik pedig egy francia-belga darab. Monica Marinescu duója, a Matern (Anyai) kevésbé verbális színház. Izgalmasan dolgozza fel az anyaság témáját, és másféle dimenziókat is behoz, mint pl. a nők közötti szolidaritást, az anyák és nem anyák közötti párbeszéd vagy az anyává válás problémáit. A francia-belga előadás ugyanakkor a másik oldalát mutatja meg a fesztiválnak. Egy Yasmine Yahiatène nevű fiatal színházcsináló a saját történetét meséli el a La fracture (Törés) című multimediális előadásban, amelynek középpontjában az apjával való viszonya áll. Ennek okait egészen a gyökerekig, a származásáig igyekszik felfejteni.
– Melyek lesznek az előadások itthoni párdarabjai? Készültök-e ősbemutatóval is?
– Az anyaság kérdéskörét a Vígszínház Béranyák című produkciója árnyalja Czukor Balázs rendezésében. A másik az örökbefogadást járja körül személyes történet alapján, Szalontay Tünde színésznő előadása. Az ötlet a tavalyi fesztiválon született meg, amikor egy kerekasztalon erről beszélgettünk. Ez tehát a CSET-re készülő ősbemutató lesz. Az apaság témáját a Jurányiban február végén bemutatott Édouard Lois-darab, a Ki ölte meg az apámat viszi tovább. A szerző szintén az apjával való viszonyát fejtegeti abból a szempontból, hogy a társadalmi normák hogyan hatottak a vele való kapcsolatára. A művet nem szokványos előadásmódban állította színpadra bábszínészek közreműködésével Szenteczky Zita és Kovács Domonkos, vegyítve a bábos, a fizikai- és a vizuális színházi formákat.
– Milyen kísérőprogramok lesznek?
– Szeretnénk minél jobban a téma mélységébe hatolni, ezért nem csak előadások szerepelnek a programban, hanem sok kísérőeseményt is szervezünk. Ez tavaly is így volt, a baba-mama körtől kezdve a terápiás foglalkozásokon át a szakmai beszélgetésekig többféle lehetőség volt a tapasztalatcserére. Ezek nagy részét idén is megtartjuk, ám a legfontosabbak az előadások utáni közönségtalálkozók lesznek, ahol az alkotók és meghívott szakemberek részvételével járjuk körbe az adott témát. Azon túl ugyanis, hogy a fesztiválon egy csokorba szedve megnézhetünk olyan előadásokat, amelyekkel máshol vagy máskor is találkozhatunk, a hozzáadott értéket éppen ezek a kísérőprogramok jelentik. Az elmélyítő beszélgetések mellett idén is tartunk workshopot egy szlovák alkotó vezetésével, a brit Carbon Theatre csapata pedig felállítja a Seedling (Palánta) című installációt, amely egy anya nézőpontjából foglalkozik a fenntarthatóság kérdésével. Hogy mi a felelősségünk a klímaválságban és milyen reményeink lehetnek a gyermekeink jövőjét illetően. Ifjúsági mentorprogramunk végére Gianina Cărbunariu rendezőt várjuk, aki Romániában működtet egy hasonló modellt. Workshopján a Z-generáció szemszögéből dolgozzák fel a családi tematikát.
– A Jurányi profiljához hűen most is a társadalmi kérdésekre nyitott nézőket szólítjátok meg. Azt ígéritek, hogy tabuk nélkül fókuszáltok olyan témákra, amelyekről családon belül és túl is ritkán beszélünk.
– Nem titkolt célunk, hogy a CSET a klasszikus családmodelltől távolabb eső aspektusokat is érintsen. Ilyen például a béranyaság, amely nálunk illegális, mégis jelen van a közbeszédben. Fontos, hogy megszólítsuk a gyermektelen anyákat is, akik tudatosan mondanak le az utódlásról, ezért néhol negatív megítélésben részesülnek. Ugyanilyen izgalmas terület az örökbefogadás, hogy mit gondolnak róla az érintettek. Szeretnénk minél több kulturális vezetőt is meghívni, és azt vizsgálni, hogyan lehet egy kulturális helyet szülők számára 100%-osan fogyaszthatóvá tenni, ami a színházi terek újragondolását vonná maga után.
– Miért tartjátok lényegesnek, hogy ezek a nézőpontok is megjelenjenek a kulturális színtéren?
– Mert fontos számunkra, hogy azokat a csoportokat is megszólítsuk vagy helyzetbe hozzuk, akik nem a nagy átlaghoz tartoznak. Elsősorban ezzel van dolgunk. Ha azt valljuk, hogy a színháznak feladata reagálni a körülöttünk lévő világ aktualitásaira, akkor megkerülhetetlen, hogy tabutémákat is boncolgassunk. Azonban az is feladata a színháznak, hogy a néző feloldódjon. Ha szembesül azzal, hogy a problémájával nincs egyedül, az már egyfajta nyitást eredményez. Ám a színház nem bújtatott terápia, nem tud mindenre megoldást kínálni. Ha elvezet a megkönnyebbüléshez és az útkereséshez, akkor megtette a feladatát, ennél többre nem vállalkozhatunk.
– Sokak szerint ez már politika.
– Én azt gondolom, hogy a színház mindig politikus. Színháztörténészként sokat foglalkoztam a témával. De a politikus színház nem pártpolitikai állásfoglalás, ez nagyon fontos. Mindig is távol tartottam ettől az intézményünket. Elég, ha felmutatunk társadalmi problémákat és rábízzuk a nézőre, hogy gondolkodjon. Ez nem világjobbító szándék, és nem a különféle értékrendek kifordítása. Elcsépeltnek érzem a szót, mégis az érzékenyítés rá a legjobb kifejezés. Ha bizonyos problémákkal azok is találkoznak, akik nem abban a cipőben járnak, talán szolidárisabbak leszünk az embertársainkkal.
– Kevés független társulat és befogadóhely csatlakozott a Színházi Olimpiához. Ti miért döntöttetek emellett?
– Ha létrejön egy egész országot megmozgató nemzetközi színházi fesztivál, akkor mi, akik elég nagy szeletét tesszük ki a független színházi szcénának, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk jelen. Meg kell mutatnunk az általunk képviselt értékeket, ahogyan a színházról és ezen keresztül a világról gondolkodunk. Jó dolognak tartom, hogy erre az Olimpia szervezői részéről mindenki egységesen meghívást kapott. A Jurányi szempontjából jó volt az időzítés, hiszen lezártunk 10 évet, a következő időszakra pedig a nemzetközi szerepvállalásunk erősítését tűztük ki célul. Örültünk a lehetőségnek, hogy új kapcsolatokat alakíthatunk ki külföldi művészekkel és kulturális helyekkel, akikkel később folytatni tudjuk a közös munkát.
Az interjút Miklós Melánia készítette.
