CSET - színházi fesztivál CSalád-Egyén-Társadalom viszonyáról
A FÜGE produkciós és ernyőszervezet 2021-ben számos partner bevonásával szervezte meg a fesztivál első kiadását Anyacsak1 címmel, ahol a színházi előadások, beszélgetések, műhelyfoglalkozások a szülővé válás és nem válás témáját járták körül tabuk nélkül.
A második kiadásban tágítjuk a perspektívát: a család és abban az egyén helyzete és mozgástere a társadalom kontextusában válik tágan értelmezett témává. Foglalkozunk a gazdasági keretek, a társadalmi elvárások, tradíciók és előítéletek individuumra gyakorolt hatásaival, amelyek befolyásolják a családon belüli szerepeket, a családhoz, mint mikrokörnyezethez való viszonyrendszert. Ugyanakkor vizsgáljuk az egyén környezet iránti felelősségét, családon belül betöltött szerepét, társadalmi szerepvállalását is.
A programban a meghívott színházi előadások mellett kiemelten fontosak a zárt műhelymunkák és a nyilvános beszélgetések, befogadók, résztvevők, alkotók közötti találkozási lehetőségek. Földrajzilag is tágítjuk a nézőpontot: a fővárosi színházak mellett, vidéki partnereket is bevonunk és a hazai munkák bemutatása mellett nemzetközivé szélesíjük a programot.