Június 3. és 11. között különleges fesztivált rendez a Budapesti Operettszínház a 10. Színházi Olimpia eseménysorozatához kapcsolódóan. A Csárdáskirálynőt a Nagymező utcai teátrum előadása mellett francia és litván vendégprodukciókban is láthatja a közönség, emellett Találkozások – Best of Csárdás címmel egy nemzetközi operettgálára is sor kerül, amelynek rendezője Homonnay Zsolt.
– Milyen szakmai jelentőséggel bír a Csárdáskirálynők találkozása a Budapesti Operettszínházban?
– A Színházi Olimpia nagyon fontos esemény a magyar színházi szakmának, hiszen láthatjuk, hol tart a világ színházművészete. A névből adódóan egy picit össze is mérhetjük magunkat – bár természetesen nem ez a fő cél –, és inspirációt is kaphatunk. Az operett „színrelépése” óta szerte a világon hatalmas népszerűségnek örvendő műfaj. A történetek, a zenék ugyanúgy hatnak itt, ahol megszülettek, mint Európa más országaiban, a Közel- és Távol-Keleten, Amerikában vagy Ausztráliában. Mivel hungarikum, nekünk egyszerre kihívás és felelősség játszani. A Színházi Olimpia azonban nem verseny, másról, többről szól, hiszen június elején Kálmán Imre muzsikája lesz közöttünk a kapocs.
– Mi várható a Best of Csárdás gálán?
– A Találkozások címet adtam ennek az estnek. Izgalmas pillanat lesz, ahogy Kálmán Imre és mellette más szerzők melódiái földrajzi határokon átívelnek, és ezek a színpadon mint erővonalak érnek össze, akár úgy is, hogy egy magyar primadonna énekel egy francia bonvivánnal vagy a litván táncos komikus a magyar szubrettel, így egy számon belül két, de esetenként három nemzet, nyelv, színházi kultúra egyenrangú félként találkozik egymással. A találkozás pedig a zeneszerzőn, az ő művén, az ő muzsikáján keresztül történik meg, példázva a zene univerzalitását. Az est emellett azt is megmutatja, a színház élő műfaj, az előadóknak és a közönségnek is az „itt és most” csodájáról szól, hiszen ha felcsendülnek a dallamok, egy sok évtizeddel, akár évszázaddal korábban élt alkotó szándékára ma is megrezdülnek a lelkek.
Fantasztikus dolog, hogy egykor valaki leírt egy melódiát, abban pedig úgy tudott érzéseket, hangulatokat megfogni, sűríteni, hogy azok 21. században is képesek frissnek hatni. A zsenialitás halhatatlansága ez, ami időben és térben is határtalanul működik. Offenbachtól Kálmán Imréig komoly szakmai tudásra és mély emberismeretre, empátiára utal, ahogyan ezek a darabok hatással vannak a színészekre és a nézőkre is, ahogyan ezek a dalok ma is elvarázsolnak. Ezek a zeneszerzők valamit nagyon pontosan tudtak vagy éreztek, mert eltalálták a mindig is csodálatosan működő emberi mechanizmust: megszólal a zene, és ugyanarra a ritmusra dobban a szív, ugyanarra a melódiára rezdül meg a lélek. Ritkák ezek a találkozások a hétköznapokban és a szakmában is, ezért örülök, hogy számomra megadatik egy ilyen alkalom, egy ilyen gála rendezése.
– Operett-történeti vonulata is lesz az estnek?
– Lesz, de egyáltalán nem ez kerül fókuszba. Azt szeretnénk megmutatni, hogy milyen sokféle, mennyire gazdag az operett világa. A két vendégelőadásban a francia és a litván kollégák megmutatják, ők hogyan értelmezik a Csárdáskirálynőt, a gálára pedig elhozzák mindazt, ami nekik ebből a műfajból fontos. Kik azok a szerzők, akik számukra sokat jelentenek, hogyan játsszák őket, egyáltalán: nekik mi az operett. Reményeim szerint a Találkozások gála a műfaj egyetemessége mellett ennek a különleges univerzumnak a színességét mutatja meg.
Az interjút Homonnay Zsolttal Négyesi Borbála készítette.
