Aurora Cano
Aurora Cano

Aurora Cano: „Nem lehet minden előadás vidám, cukormázas álomvilág”

Miért kell eljönnie egy latin-amerikai társulatnak egy közép-európai kis országba? Mit tanulhatnak tőlünk? Mit tanulhatunk tőlük? Aurora Canóval, a Mexikói Nemzeti Színház társulatának művészeti igazgatójával a Magyar Nemzet készített interjút a társulat olimpiai szerepléséről, a kortárs színház problémáiról és szerepvállalásáról.

– Hogyan fogadta a felkérést, hogy hozzánk utazzon?

– Nagyon örülök, hogy Magyarországra és Budapestre mehetek, és a nézők két produkciót is láthatnak a Teatro de Babel társulatától. A művészeket saját országukban általában övezi egyfajta meg nem értettség, de minden, amit Magyarország képvisel, nagyon vonzó. Aggasztó ugyanakkor számomra, hogy manapság egyre erőteljesebb öncenzúrát kell végeznünk annak érdekében, hogy véletlenül se sértsünk meg senkit. 2008-ban az Amerikai Egyesült Államokkal dolgoztam szoros együttműködésben, ahol minden ötletre azt kaptam válaszként, hogy nem csinálhatjuk meg. Nem beszélhettünk nyíltan bizonyos dolgokról, nehogy megsértsük valamelyik közösséget. 

Az USA-ban Shakespeare-t rendezni például elképzelhetetlen, mert nagyon sok közösséget, társadalmi csoportot érintenek a drámái. Ha belegondolunk, minden klasszikus darab az osztálykülönbségekről, a társadalmi nemekről, elnyomásról, igazságtalanságról szól. Ez a cenzúra pedig egyre nagyobb teret kap világszerte: miről lehet beszélni anélkül, hogy inkorrektséggel vádolnának? Erre pedig válaszként azt látom, hogy a drámaírók eleve úgy írják műveiket, hogy öncenzúrát hajtanak végre. A színház viszont nem lehet ilyen. Nem lehet minden előadás vidám, cukormázas álomvilág, hiszen ez hazugság lenne. Az ember maga sem ilyen: fantasztikusak és szörnyűek is vagyunk egyszerre. Borzalmas tetteket hajtunk végre, és a színháznak ezt is meg kell mutatnia. A pokol mesterei vagyunk, akik a dolgok mélyére néznek és megmutatják, mi rejlik ebben a mélységben.

(…)

– Milyen problémákkal néz szembe manapság egy mexikói színésznő?

– Legfőbbképpen azzal a társadalmi elvárással, amely a nőket nem a művészetben szeretné látni, hanem más, főként segítő szakmákban. Ahogy máshol is, nálunk is sokkal több színésznő van. De nemcsak a színészek között jellemző ez az egyenlőtlenség, hanem a nézők összetételében is. Azt figyeltem meg, hogy sokkal több nő jön el az előadásokra, és ez ugyanúgy igaz Mexikóban, mint Spanyolországban, vagy bármely más európai országban. A nők vagy elhozzák a barátjukat, férjüket, vagy nem, de ha igen, általában ők választják ki, hogy melyik előadást nézzék meg.

– Elképesztően sok szerepben kell helytállnia: a mexikói Nemzeti Színház művészeti vezetőjeként, a Teatro de Babel és a DramaFest alapítójaként és igazgatójaként, valamint alkotóként is. Hogyan tudja ezeket összehangolni?

– Karrierem elején szerettem volna minél többet színpadon lenni. Ezzel párhuzamosan viszont rendezést is tanultam, ám ezt az oldalamat jó ideig nem mutattam meg. Aztán később fedeztem fel azt az igényemet, hogy a színpadi háttérmunkákban is részt vegyek, és az elmúlt évtizedben már inkább ezekre a feladatokra fókuszálok, és viszonylag keveset játszok. A fundamentalistában a magyar közönség színésznőként is látni fog, de ez inkább tekinthető kuriózumnak, mióta rendezőként, szerzőként, szervezőként vállalok több feladatot. Igyekszem mindig egy szerepre koncentrálni, így nem hiszek abban, hogy én legyek egy előadás rendezője, ha játszom is benne. Nagyon elégedett voltam a Teatro de Babelben végzett munkámmal, a MITEM fesztiválra való felkérésünkkel, és ekkor neveztek ki a Nemzeti Színház művészeti vezetőjének. Ez most azt jelenti számomra, hogy újra kell értelmeznem a feladataimat: a DramaFest igazgatását például kiváló kollégám, Rachel Araujo veszi át tőlem, és én inkább tanácsadói szerepet vállalok a szervezésben. Szerencsére sikerült összehangolnom a munkáimat, de be kell vallanom, nem sokat aludtam mostanában.

Az interjú teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!