A Színházi Olimpia keretében Az ördög próbája című előadást két alkalommal, május 4-én és 5-én este teltház előtt játssza a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a budaörsi Latinovits Színházban. Az erdélyi társulat sikerelőadása kapcsán Zsigmond Nóra készített interjút Berekméri Katalin színésznővel.
– Milyen élmények, művészi célok mentén született Az ördög próbája 2014-ben?
– Az ördög próbája Radu Afrim első előadása volt a marosvásárhelyi magyar társulattal, ezzel a munkával vette kezdetét egy nagyon produktív, rendkívül értékes találkozássorozat, amely során olyan előadások születtek, mint A nyugalom, a Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan, a Részegek és a Grand Hotel Retromadár. Ma Radu Afrim házirendezőnek számít a Tompa Miklós Társulatban, Az ördög próbája azonban még az ismerkedésről, egymás szakmai kóstolgatásáról szólt, illetve arról, hogy rendező és színész, rendező és társulat hogyan képes hatni egymásra. A rendezői alapötletből indultunk ki az előadás felépítése során, vagyis adott volt a szituáció: egy vidéki újgazdag férfi hétéves kisfiát sajátos díszelőadással készül megajándékozni születésnapján. Ettől a mozzanattól kezdve a munkafolyamat során bármilyen ötlettel előállhatott a színész, amely bravúrra adhatott lehetőséget, vagy humoros lehetett a néző számára. A rendező irányításával gyakorlatilag a teljes előadást ebben a szellemben, a kollektív alkotás mentén raktuk össze.
– Mit jelent az ön és társulata számára Radu Afrimmal együtt dolgozni?
– Radu Afrim nem a kényelmes, színészsimogató rendező. Rendkívül igényes, a játszót kíméletlenül kitaszítja a komfortzónájából, megdolgoztatja, sok házi feladatot ad neki, sokat kér tőle, azonban nagyon sokat is ad a színésznek: szituációba helyezi, sőt, hajlandó a színpadi szituációt addig változtatni, amíg az jól áll a játszónak, könnyedén futja ez a kreativitásából. Kivételes érzékkel, nagyon biztos kézzel vezeti a színészt, aki vakon rábízhatja magát. Radu Afrim valójában egy iskola: egyértelműen színészcentrikus rendező, akinek a keze alatt egyedi fejlődésen mehet keresztül a színész. A játszó megvalósításainak ugyanakkor nagyon tud örülni, nagyokat szórakozik, és még nagyobbakat szórakoztat a próbákon. Mi sokat kínlódtunk és nevettünk együtt Az ördög próbája munkafolyamat alatt (is).
– Az előadás rögtön nagy közönség- és kritikai sikert aratott. Több komoly szakmai díjat nyert és a nézők is nagyon szerették, hosszú évekig ment teltházzal az előadás. Hogy látja, minek köszönheti a sikerét ez a konvenciókat felrúgó, a klasszikus színházhoz szokott nézőket és kritikusokat is meghökkentő, ha úgy tetszik, megosztó előadás?
– Alapvetően a színészi játékosságra és a humorra épülő előadás Az ördög próbája. Mindkettő olyan színházi összetevő, amelyet – függetlenül attól, hogy honnan jött és mire vágyik –, többnyire szeretni szokott a néző. A történetmesélésben olyan fordulatokat és meglepetéselemeket tartogat az előadás, amelyek a nézői figyelmet éberen, a nézőt pedig ébren tarthatják, ami szerencsés tud lenni a színházban. A produkció munkacíme is ez volt: Meglepetés előadás.
– Hogyan jelenik meg az abszurd Az ördög próbájában?
– Az abszurd, esetünkben inkább a groteszk, a színpadi helyzetből rajzolódik ki. A színész a játszandó színpadi karakter lehetséges igaz gondolataival, érzéseivel, viszonyulásaival van elfoglalva, mást nem tehet, hiszen a fizikai és pszichikai valójával van jelen egy szituációban. Számos abszurd helyzetet élünk meg a mindennapokban, nem is tudjuk, hogy abszurd „előadásban” vagyunk, olyankor csak talpon akarunk maradni, küzdünk valami számunkra érvényes normalitás-közeli állapotért, vagy éppen az ésszerűtlenség révén kívánunk valamit nagyon elérni. A színész számára is ez az abszurd. Ilyenkor mindig tisztán láthatóvá válik az esendőségünk, és ez szép.
– 2015-ben UNITER-díjjal jutalmazták Az ördög próbájában nyújtott alakításáért, megkapta a legjobb női mellékszereplő díját, minden bizonnyal fontos állomás volt az életművében.
– Az előadásban játszó színészek majdnem mindegyikének fontos állomás volt Az ördög próbája, ami abszolút közös élmény nekünk. Sok munkánk és sok örömünk van ebben a produkcióban, egy remek út, egy szerencsés szakmai fejlődés kezdete volt mindannyiunk számára az előadás. Történetesen nekem adták a díjat, de valójában bármelyik színész megkaphatta volna.
– Az ördög próbáját jelenleg nem játsszák Marosvásárhelyen. Milyen érzés most az Ön és társulata számára újra elővenni és egy magyarországi helyszínen bemutatni az előadást?
– Egy szakmai igényességgel felépített, jobb múltat megélt előadást ajándék felújítani, mert az eltelt idő, az érzelmi eltávolodás a játszandó anyagból újabb rétegeket fejtet fel a színésszel, és ez lehetőséget ad játszónak, rajta keresztül pedig a nézőnek is a rácsodálkozásra. Amíg csodálkozunk, biztosan a csodálkozással vagyunk elfoglalva, addig sem gondolkodunk kellemetlenebb vagy sötétebb dolgokon. Három évnyi szünet után a Színházi Olimpia miatt újítottuk fel Az ördög próbáját és milyen jól tettük! Április második felétől otthon is műsorra tűztük az előadást, órák alatt fogynak el a jegyek. Nagyon szereti a közönség, nekünk pedig örömjáték ez az előadás. Reméljük, így lesz ez most a magyarországi vendégszereplés során is.
Az interjú eredetileg a Budaörsi Latinovits Színház oldalán jelent meg.
