Jelenet a BROS című előadásból - Fotó: Eőri Szabó Zsolt

Romeo Castellucci: „Nem hiszek a művészi aktivizmusban”

Május 23-án és 24-én láthattuk a Nemzeti Színház Színpadán a Bros című előadást a 10. Színházi Olimpia keretében, a MITEM fesztivál meghívására. A darab rendezőjével, Romeo Castelluccival a Magyar Nemzet készített interjút.

„A Brost úgy kell elképzelni, mint egy gépezetet: mindent előre megírtunk, rögzítettünk, és meghatároztunk. A felállított struktúrának megvannak a mintázatai, sarokpontjai, amelyet munkatársaim jól ismernek – ők próbáltak a résztvevőkkel” – mondta Romeo Castellucci, aki a magyar előadás próbáin nem tudott részt venni.

A darab próbafolyamata során a szereplők megkapják és végre is hajtják a kapott utasításokat: a Bros a kötött formának köszönhetően mindig ugyanolyan lesz. Ez a gépezetszerű működés a kontroll metaforája. – árulta el Castellucci, aki azt is elmondta, hogy úgy érzi, hogy a művészi önkifejezés, a szabad véleménynyilvánítás tere egyre szűkösebbé válik, s ez a következő generációra nézve a legveszélyesebb.

„A színház nem csak arról szól, hogy politikai véleményünket kifejezzük. Erre is lehet használni a színpadot, de szerintem elsősorban nem erre való. Az aktivizmus inkább az utcára vagy újságcikkekbe illik, s én magam nem hiszek a művészi aktivizmusban.”

Castellucci megjegyezte: előadásaival szereti azt elérni, hogy a néző ébredjen rá valamire, ezáltal alakítsa a befogadás módját. Nem szereti a provokációt, mert az általában blaszfémiát, vért, meztelenséget jelent, de elmondása szerint a botrány bizonyos fokig szükséges, mert azt kommunikálja a néző felé, hogy figyeljen.

Beszélt még arról is, hogy előadásaiban a maguk pőreségében, esendőségében mutatja meg a különböző emberi testeket: időseket, gyermekeket, betegeket. Az emberiség nem csak a 20–30 éves tökéletes testekből áll, akiket általában megjelenítenek a színpadon:

Az én gondolatmenetem nagyon egyszerű: körülnézek, észreveszem őket magam körül, és bevonom őket a színházi munkába.

– mondta el a lapnak a rendező.

Castellucci beszélt még a mentális és fizikai megterhelésről, valamint arról, hogy a Brost egyfajta kísérletnek tekinti, amellyel megmutatja, hogy az emberek mennyire hatalom- és szabálykövetők.

Az interjú teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.