Az előadás a Cavalo Marinho – amelyet többnyire férfiak gyakorolnak – kontextusában felmerülő gender kérdéssel szembesít. A Harcos hajadon egy háborúba induló lány történetét meséli el a Cavalo Marinho hagyományra, valamint annak társadalmi–politikai összefüggéseire támaszkodva. Az előadás a társadalmi nem és a szerelem kérdéseit járja körül. Arra hívja a nézőt, hogy aktívan részt vegyen az elbeszélés kialakításában, és a hiányzó rések kitöltésével alkossa meg saját értelmezését.
Az előadás részleteket tartalmaz A Rabeca memoárjából, amelyben a hegedű lesz a színész hangjává, kezeivé és lábaivá, a színész pedig összeolvad a húrok zenéjének rezonanciájával. Mindez olyan történeteket és karaktereket idéz, amelyek az idők során a brazil társadalom, a média és az igazságszolgáltatás perifériájára szorultak, és szorulnak ma is.
Juliana Pardo és Alício Amaral, művészek és kutatók, az „O Cavalo Marinho da Zona da Mata, Észak-Pernambuco” című projektjét a Vitae Arts Ösztöndíj 2003/04 támogatta. Több mint húsz éve dolgoznak a pernambucói Mata Norte közösségek- kel, különösen a Cavalo Marinho, Maracatu Rural és a Caboclinho hagyományokhoz kötődve. Öt éve folytatnak kutatásokat a folyó menti közösségekkel Brazília észak-amazóniai régióiban. Juliana és Alício elsődleges tanára Inácio Lucindo de Camutanga, továbbá Biu Alexandre, Aguinaldo Roberto, Mariano Teles, Antônio Teles, Grimário, Biu Roque, Araújo és Duda Bilau.
