Előadás(ok)
Helyszín és időpont:
Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom
2023. 06. 18., 20:00
Társulat:
Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Színház

A helység kalapácsa

Előadás(ok)
Helyszín és időpont:
Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom
2023. 06. 18., 20:00
Társulat:
Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
Szerző:
Petőfi Sándor
Rendező:
Vidnyánszky Attila
Díszlettervező: 
Ifj. Vidnyánszky Attila
Szinopszis

Ez a történet sem csak úgy kezdődik, hogy a falu templomában a mise véget ért. A nép elhagyja a templomot. Csend lesz. De egyszercsak hortyogás hallatszik. Az egyik sarokban egy ember alszik. Fölébred, és az ajtó felé indul. Lenyomja a kilincset, de hiába. Az ajtó zárva van. Az ember átlátja a helyzetet, és nem rázza tovább az ajtót: tudja, hogy bezárták. Gondolkodni kezd, hogy hogyan juthatna ki. Az ablakon nem ugorhat ki, mert még a nyakát is kitörné. Eszébe jut egy ötlet. Hiszen hajtja a vágy!

Ahogy az eredeti mű sem csak ennyiről szól, úgy a beregszászi előadás is több, mint szimpla történetmesélés, mert most is – mint mindig – a színház nyelvén fejezik ki mindazt, amit az életről, a világról gondolnak, azaz hogy „színházat csinálni” akkor is, most is „a legjobb dolog-log-log-log!”

Külön köszönet a Buda Folk Bandnek és a BorFolk Zenekarnak a zenéik rendelkezésünkre bocsátásáért!

Közreműködők
Fejenagy, a helyi kovács, azaz a helység kalapácsa – Szabó Imre
Erzsók asszony, a „szemérmetes” kocsmatulajdonos – Gál Natália
Erzsók asszony eladósorban lévő lányai – Cséke Adrienn, Mónus Dóra
A helybeli „lágyszivü" kántor – Sőtér István
Bagarja úr, a csizmakészítő, a „béke barátja" – Szilvási Szilárd
Harangláb, a „fondor lelkületű egyházfi” – Jakab Tamás
Vitéz Csepü Palkó, az istállósfiú, azaz „a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója" – Ferenci Attila
Márta, a kántor ,,amazontermészetü" felesége – Fornosi D. Júlia
Kisbíró - Séra Dániel
Petőfi Sándor - Ifj. Vidnyánszky Attila / Séra Dániel
Továbbá - Orosz Ibolya, Orosz Melinda, Vass Magdolna
Kiegészítő információk
Időtartam: 100 perc
Nyelv: Magyar nyelven
Felvonások: 1
Korhatár: nincs
A rendező

Vidnyánszky Attila (Beregszász, Ukrajna, 1964. március 8. –) Kossuth- és Jászai Mari-díjas kárpátaljai származású magyar színházi rendező, filmrendező, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) alapítója. Munkássága során sajátos, a naturalista-realista színházi hagyományokkal és a polgári színház esztétikájával is szembehelyezkedő, különleges színpadi nyelvet hozott létre, melyet ő a „költői színház” terminussal határoz meg.

1985-ben bölcsészdiplomát szerzett az Ungvári Állami Egyetemen, magyar–történelem szakon. 1992-ben rendezői diplomát szerzett a Kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetemen, emellett 1990-től egészen 1997-ig színészmesterséget oktatott az intézményben.

1992-ben alapító igazgatója volt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, melynek 1993-ban művészeti vezetője lett, napjainkban pedig főrendezőként segíti a színház munkáját. Magyarországon 1999-től állított színpadra darabokat. 2004-től egy évig a Magyar Állami Operaház vezető rendezője volt. 2006 januárjától a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője, 2007 áprilisától ugyanitt megbízott igazgató 2013-ig. 2013 óta a budapesti Nemzeti Színház igazgatója.

2011-től a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi tanára, 2013–2020 között művészeti rektorhelyettese, 2012-2017 között osztályvezető tanár a színművész szakon. 2020-tól a Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán rektori megbízott. 2020. augusztus 1-től a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke.

Nős, hat gyermek édesapja. Kezdeményezésére született meg a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) 2014-ben. A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 90.

Befogadó színház
Esztergomi Várszínház