2010-ben egy fiataloknak szóló színházpedagógiai táborban az Osonó Színházműhely társulata megkérte a résztvevőket, hogy osszák meg az őket érintő, vagy általuk észlelt jellegzetes társadalmi, családi vagy személyes kérdéseket. 12 fiatal 78 problémát írt össze, majd a műhelyek során ezeket közösen feldolgozták, és ezek a történetek adták a létrejövő szövegkönyv alapját. Ennek a közös „gyűjtésnek”, majd az azt követő munkafolyamatnak lett az eredménye az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás.
A fent leírt alkotói folyamatból következően, az előadás tematikai vázát fiatalok személyes történetei képezik, így az a fiatalokat érintő társadalmi problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét járja körbe.
Az évek során az előadás sokat csiszolódott, ám az alapvető forma és az üzenet változatlan maradt. A mozaikos szerkezet zenés betétek, virtuóz módon illusztrált chatbeszélgetés, mantraszerű szövegrészletek és néma jelenetek által, villanásszerűen nyújt betekintést a fiatalok, szülők és tanárok életébe, konfliktusaiba és harcaiba. Explicit és allegorikus módon egyaránt jelenik meg benne a mindennapi erőszak, a hiányérzet, a szeretetéhség, a frusztrációk és a generációk egymás iránti értetlensége.
