Az előadást a japán színház – a népszerű, kizárólag nőkből álló revü – a Takarazuka ihlette. A színház sajátossága és eredetisége, amelyben minden szerepet – férfi és női egyaránt – nők játszanak, kiindulópontjává vált a nemek színháziságának, a kulturális nemek konstrukciójának és a nemek társadalmi sztereotipikus felfogásának vizsgálatához. A Takarazuka színészjelöltjei két évig készülnek egy speciális iskolában, hogy férfi és női szerepeket játsszanak. A Takarazuka Színház úgy tűnik, tökéletesen igazolja Simone de Beauvoir tézisét: "nem nőknek születünk, hanem nővé válunk".
Az előadásban felidézett "tábor" elvesztette eredeti esztétizáló funkcióját, és a társadalmi szerepekről, a nőiességről vagy a férfiasságról folytatott vita visszafejlődésének reprezentációjává vált. Az alapvető jogokért harcolni kényszerülő nők hatalma a 21. század második évtizedének Lengyelországának szomorú szimbólumává vált.
Eryk Makohon – a Krakkói Táncszínház alapítója, rendezője és koreográfusa. A krakkói Ludwik Solski Állami Színházi Iskola rendszeres pedagógusa. Több mint harminc előadás, oktatási projekt és számos művészeti esemény jegyzője.
2003-2005 között az egyik első lengyel hivatásos és intézményes kortárs táncszínház, a Sziléziai Táncszínház táncosa volt. Táncosként részt vett Jacek Łumiński, Sylwia Hefczyńska-Lewandowska, Hilke Diemer, Jay Hirabayashi és Barbara Bourget, Ole Meland, a kanadai W&M Physical Theatre, Henrik Kaalund, Anna Konjetzky, Ayrin Ersoz koreográfiáiban, amelyeket Indiában, az USA-ban, Kanadában, Portugáliában, Németországban, Ausztriában, Litvániában, Norvégiában, Olaszországban és számos más helyen mutattak be.
Tanárként és koreográfusként hosszú távon együttműködött a KTO Színházzal, színpadi koreográfiát készített a Quixotage, The Blind Men, Peregrinus, Chorus of Orphans című előadásokhoz, amelyeket a világ számos táncfesztiválján mutattak be.
A Krakkói Táncszínház koreográfusaként következetesen építi a színház jellegzetes, a test architektúráján és a kép plaszticitásán alapuló esztétikáját. Gyakran hivatkozik a színházi hagyományból kinőtt fogalmakra. A test-elme, a partitúra és az alpartitúra, az organikusság, a kiterjesztett elme és test fogalmait idézve Grotowskira, Stanisławskira és Barbára hivatkozik, elméletüket a táncra alkalmazva. Munkásságában a lengyel folklórra épülő lengyel tánctechnikát használ (Tátra hegyalja – Podhale, Kurps régió, lengyel haszidok).
