A Madách Színházban indul a jegyelővétel a Macskákra

A Madách Színház Macskák című előadása a 2017/2018-as évadban már a 35. születésnapját ünnepli, ez alkalomból pedig új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban kerül színre.

A Szépség és a Szörnyeteg 500. turnéelőadását ünnepelte az Operettszínház

Túl van az 500. turnéelőadáson a Budapesti Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg című produkciója, amelyet 2011 óta játszik német nyelvterületen a magyar társulat.

10 éves a Vámpírok bálja musical!

2007-ben mutatta be a PS Produkció Roman Polanski kultikus filmje alapján a Vámpírok bálja musical budapesti változatát.

A padlás 900 – Jubilál a legendás musical a Vígben

December 5-én kilencszázadik előadásához érkezik a legendás félig mese – félig musical, A padlás, amelyen generációk nőnek fel a Vígszínházban. A jubileum kapcsán Presser Gábor nyilatkozott.

Valene anyás, Coleman apás – Interjú Ficza Istvánnal és Rétfalvi Tamással

A színműn szobatársak és barátok voltak, hét éve bújnak bele Valene és Coleman szerepébe: Ficza Istvánnal és Rétfalvi Tamással négy évvel a Vaknyugat premierje után, az 50. előadás előtt beszélgettünk hét év együttlétről, sportokról, és arról, hogy az ír Valene Connor miért beszél palócosan.