Így szerettek ők – Kőszegi Ákos olvassa fel Ady szerelmes leveleit

Folytatódik a Nyáry Krisztián kötete nyomán született felolvasószínházi sorozat. Az Így szerettek ők – Ady Endre II. május 13-án látható első alkalommal az Átriumban.

Silviu Purcărete rendezésében mutatja be a Meggyeskertet a Nemzeti Színház

A szombati premierhez három kísérőrendezvény is kapcsolódik: a rendező fotóiból nyílik kiállítás, páholyavatót tartanak, valamint George Banu kritikus a Csehov-darab híres bemutatóiról tart előadást.

“Intellektuálisan is kihívás, hogy Jago lehetek” – Interjú Farkas Dénessel

A Csíksomlyói passió fekete ördöge után az idei évadot Luciferként kezdte, majd Jagóként folytatja. Csupa negatív figura. De ha jobban megnézzük őket, minden szerepnek megvan a maga igazsága – csak időnként nehéz megtalálni.

“Arra koncentrálunk, mi rejtőzik az emberben” – Othello Kiss Csaba rendezésében a Nemzetiben

Shakespeare egyik legsérülékenyebb darabja, a közhelyek és teátrális fogások terepe. Erotikus thriller vagy szorongó történet a látszat hatalmáról, az emberi bizalom törékenységéről. Az aljasságról, a szenvedélyről, az ártatlanságról.

A nő kétszer – Katona Kinga és Tarpai Viktória az Álomgyárról

Szerepeikről és Viktor Rizsakov rendező sajátos alkotói munkájáról kérdeztük a két színésznőt.

Plakátkampányt indít a Nemzeti Színház

Október 1-jétől köztéri plakátokon, online és nyomtatott hirdetési felületeken egységes arculatú művészi anyagokkal jelentkezik a Nemzeti Színház.

Álomgyár a Nemzetiben – Októberben debütál Rizsakov új rendezése

A csapat már a nyári szünet előtt is összeült darabelemzésre, most – az évadnyitó után – pedig teljes lendülettel folytatják a munkát az október eleji nagyszínpadi bemutatóig.

A gömbfejűek és a csúcsfejűek – Készül Zsótér Sándor új Brecht-rendezése a Nemzetiben

Május 24-én mutatja be a Nemzeti Színház szerint A gömbfejűek és a csúcsfejűek, avagy gazdag a gazdaggal társul szívesen című Bertolt Brecht-drámát.

Mesterséges intelligencia, hatalommal való visszaélés – Újraértelmezett Figaro a Nemzetiben

Aktuális témákat dolgoz fel a Nemzeti Színház új bemutatójában Sardar Tagirovsky. A darab középpontjában egy mesterséges intelligenciával rendelkező robotokat gyártó nagyvállalat vezetője áll, aki hatalmával visszaélve szexuálisan zaklat egy fiatal lányt. Beaumarchais Figarójának újraértelmezése a közeli jövőbe helyezi a klasszikus történetet.

Kölcsönlakás – Méhes László fergeteges bohózatot rendezett Kaposváron

Március 3-án mutatja be a kaposvári színház Ray Cooney és John Chapman Kölcsönlakás című vígjátékát.