Külföldi turnékkal és díjakkal startolt a Maladype

A Maladype Színház Európa, Ázsia és Amerika számos országában/államában rendszeres vendége a nemzetközi színházi fesztiváloknak. A társulat tagjai az idei évadot is külföldi vendégszereplésekkel kezdték, s jelentős díjakban is részesültek.

A TRIP Hajó kiemelt társulata lesz a Maladype

Jövőre ünnepli fennállásának 18. évét a Maladype.

“A személyes bátorság nem tanítható” – Interjú B. Fülöp Erzsébettel

A Kisvárda előtt már Pozsonyt, Prágát, Budapestet, Nagyszebent és nemsokára Maribort is bejárt Augusztus című, Balázs Zoltán rendezésében bemutatott vizsgaelőadásról B. Fülöp Erzsébettel, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színész osztályának vezető tanárával beszélgetett a Kisvárdai Lapok.

“Fontosnak tartjuk a koncentrált műhelymunkát” – Balázs Zoltán válaszolt

Néhány hónapos hallgatásáról, a társulat múltjáról és jelenéről, illetve a függetlenek helyzetéről is beszélt a Maladype vezetője a szinhaz.blog.hu-nak.

Pozsonyban díjazták a marosvásárhelyi egyetemistákat

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztálya számos nemzetközi fesztiválon bizonyított az Augusztus című előadással. Legutóbb a pozsonyi Istropolitana Fesztiválon díjazták a legjobb kollektív alkotásért.

A Maladype III. Richárdja Csehországban aratott sikert

Május végén Brnóban, a Világszínház Fesztiválon vendégszerepelt a Maladype Színház III. Richárd előadása.

Gardénia – A bukaresti Odeon Színházban rendez Balázs Zoltán

2018. május 31-én mutatja be a bukaresti Odeon Színház Elżbieta Chowaniecz kortárs lengyel szerző Gardénia című darabját Balázs Zoltán rendezésében.

Miniévaddal zár a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A tanév lejártához közeledve a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak minden előadása utoljára lesz látható május 15-19 között a Stúdió Színházban.

Aktív tavasz a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen – Diáktalálkozót is tartanak

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Karán ezen a tavaszon is sok esemény zajlik.

Prágában és Pozsonyban is bemutatják Balázs Zoltán marosvásárhelyi rendezését

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ötödéves színművész hallgatóinak Augusztus című előadása a 2018. január 13-i marosvásárhelyi bemutató óta számos romániai és külföldi fesztiválmeghívást kapott.

Shakespeare-től Wedekindig – 9 előadás a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén

Kilenc előadást láthat a közönség az idei Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén, amelyet április 18. és 22. között a Thália Színházban rendeznek Budapesten.

Színházi világnap 2018 – Ők az idei díjazottak

Díjakat osztottak a színházi világnap alkalmából.

Dübörög a VI. HolnapUtán Fesztivál – Itt a 2. nap krónikája

Március 21-én, szerdán két mozgásszínházi előadással, valamint a Váróterem Projekt független színházi társulat legújabb produkciójával folytatódott a VI. HolnapUtán Fesztivál. A résztvevők este Orbán Zsolt Pumi szatmárnémeti színész-DJ bulijával zárták az estet.

Először vendégszerepel Nagyváradon a Katona

Március 20-25. között hatodik alkalommal szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált: az eseménysorozat hat napja alatt tizenkét erdélyi és magyarországi társulat tizennégy produkcióját láthatja a közönség, a vendégelőadások mellett pedig szakmai beszélgetések, workshopok, kiállításmegnyitó és koncertek is várják az érdeklődőket.

Balázs Zoltán nonverbális vizsgaelőadást rendezett Marosvásárhelyen

A színházi alkotó – aki B. Fülöp Erzsébet osztályvezető tanár meghívására érkezett az egyetemre – Bruno Schulz Fahajas boltok című novellafüzéréből készített előadást.