A filmesek és a színházak összefogását szorgalmazza új pályázatával a Nemzeti Filmintézet

A Nemzeti Filmintézet 1,3 milliárd forint támogatást fordít arra, hogy nyáron a színházak a filmesekkel összefogva tévéfilmeket forgassanak. A pályázatra kifejezetten színpadon kívül forgatandó filmek terveivel lehet jelentkezni június közepétől.

Elhunyt Michel Piccoli

94 éves korában meghalt Michel Piccoli, a francia filmtörténet egyik meghatározó alakja.

Szamár és Nyuszi beszélgetése – Megtekinthető Enyedi Ildikó karanténfilmje

Online elérhető Enyedi Ildikó karanténfilmje, amit a Thessaloniki Nemzetközi Filmfesztivál felkérésére készített.

Nem marad el a Bujtor István Filmfesztivál, várják a nevezéseket

Az eredeti terveknek megfelelően augusztus 17-től 20-ig rendezik meg Balatonszemesen a Bujtor István Filmfesztivált, amelynek minden eleme a Balázs Béla-díjas művész életművére fókuszál. A nevezéseket május 31-ig várják a versenyprogramba.

A létezés eufóriája – Megtekinthető Szabó Réka dokumentumfilmje

Péntektől egy hétig ismét meghirdeti 5+1 filmes akcióját a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete, a szakmai szervezet továbbá online akadémiát és állandó videótárat is indít.

Békeidő – Vasárnapig kedvezményesen nézhető meg Hajdu Szabolcs legújabb filmje

Ma reggel debütált a Vimeón Hajdu Szabolcs új nagyjátékfilmje, a Békeidő.

Vitézy László plágiummal vádolja Hajdu Szabolcsot

Plágiummal vádolja Hajdu Szabolcsot Vitézy László rendező, mert ugyanazt a címet adta új filmjének, mint ő harminc évvel ezelőtt saját alkotásának.

Online debütál Hajdu Szabolcs új nagyjátékfilmje

A Vimeón látható április 23-án Hajdu Szabolcs Békeidő című, új nagyjátékfilmje Magyarországon és Romániában.

Hét újabb pályázatot támogat a Nemzeti Filmintézet

Hét pályázat támogatásáról döntött a Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi ülésén, a megítélt támogatások számos szakembernek adnak megbízást a következő időszakra.

Filmipari Segélyalapot kezdeményez a Nemzeti Filmintézet

A Nemzeti Filmintézet a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szabadúszó filmesek azonnali megsegítésére Filmipari Segélyalapot kezdeményez, amelyre 50 millió forintot különített el.

Az interneten rendezik meg idén a Krakkói Filmfesztivált

A világhálón tartják meg a járványhelyzet miatt a május végén, június elején esedékes Krakkói Filmfesztivált, amelyen kiemelt helyet kap az idei életműdíjas, Forgács Péter filmrendező. A mustrát 60. alkalommal rendezik meg.

Május 1-ig lehet nevezni a Magyar Telefonfilmes Fesztiválra

Maximum háromperces alkotásokkal lehet nevezni május 1-jéig a második alkalommal megrendezendő Magyar Telefonfilmes Fesztiválra, amelyet a koronavírus-járvány miatt idén online tartanak.

90 filmet tett közzé a Nemzeti Filmintézet

A Nemzeti Filmintézet összesen 90 irodalmi adaptáció, történelmi film, ifjúsági, rajz-, mese- és dokumentumfilm ingyenes online hozzáférésének biztosításával járul hozzá a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatáshoz és az otthon maradni kényszerülők tartalmas szórakozásához.

A Fox kórházsorozata egy igazi kórházon segített felszerelésével

Egy atlantai kórháznak adományozta minden felszerelését a Fox stúdió A rezidens című kórházsorozatának stábja, amely sok más tévéstábhoz hasonlóan be kellett, hogy fejezze a munkát a koronavírus-járvány miatt – írta a deadline.com.

Átütemezéssel segíti a filmeseket a Nemzeti Filmintézet

Átütemezéssel és gyorsított pályázati eljárással is segíti a filmeseket a Nemzeti Filmintézet a koronavírus-járvány idején.