Az Esőember és Csányi Sándor is fellép a Kultkikötőben

A nyár felén már túl vagyunk, de a java még csak most következik – legalábbis a Kultkikötőben.

“A színház is a lélek terepe” – Interjú Kellerné Egresi Zsuzsannával és Oberfrank Pállal

Évek óta vezetik közösen a Veszprémi Petőfi Színházat, és ha rajtuk múlik, folytatnák a munkát. Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettessel és Oberfrank Pál direktorral beszélgettünk.

“Feladatunk, hogy a jövő közönségét megszólítsuk” – Oberfrank Pál a Rátonyi Róbert Operettfesztiválról

Nagyszabású nyitóceremóniával vette kezdetét a négynapos II. Rátonyi Róbert Operettfesztivál június 20-án a Veszprémi Petőfi Színház szervezésében. A teátrum igazgatója, Oberfrank Pál a négynapos rendezvény célközönségéről, a fiatalok megszólításáról és az off-programokról is mesélt a Magyar Hírlapnak. Lapszemle.

Látványos nyitóceremóniával kezdődött meg a II. Rátonyi Róbert Operettfesztivál

A négynapos esemény számos ingyenes programot is kínál, amelyen 0-tól 99 éves korig mindenki megtalálhatja a tartalmas kikapcsolódást.

Ingyenes gyermekprogramokkal is várják a látogatókat a II. Rátonyi Róbert Operettfesztiválon

Június 20. és 23. között, idén második alkalommal rendezi meg az operett műfaj koronázatlan királyáról, Rátonyi Róbertről elnevezett négynapos operettfesztiválját a Veszprémi Petőfi Színház. Az idei, négynapos fesztivál a családosan érkezők számára is tartalmas kikapcsolódást nyújt majd, és lehetőséget teremt arra, hogy minél többen közelebbről is megismerkedjenek a hungarikumnak számító műfajjal.

Holt költők társasága és Molnár Piroska estje a POSZT-on – 7. napi programajánló

Az alábbiakból kiderül, milyen programokkal vár szerdán a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó.

II. Rátonyi Róbert Operettfesztivál: “a rendezvény egyik kiemelt célja a gyermekközönség megszólítása”

Az operett műfajának magyarországi és határon túli keresztmetszetét kívánja bemutatni a II. Rátonyi Róbert Operettfesztivál a Veszprémi Petőfi Színházban június 20. és 23. között – közölte hétfői sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

Börcsök Enikő első nagyszínpadi rendezésére készül Veszprémben

Öt nagyszínpadi bemutatóval várja a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház a 2019/20-as évadban – jelentette be a színház igazgatója pénteken Veszprémben.

“Méltónak kell lenni az ősökhöz” – Oberfrank Pál válaszolt

Oberfrank Pál művészeti vezetésével újult meg idén a Magyar Művészeti Akadémia Szó-szín-játék sorozata. Az eddigi eredményekről a Fidelio kérdezte a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóját.

Sérülékeny társadalmi csoportokra fókuszál a veszprémi színház

Március 22-én pénteken, 19.00 órától mutatja be Dan Gordon Esőember című drámáját a Veszprémi Petőfi Színház Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, érdemes művész és Szalay Bence főszereplésével; az előadást Anger Zsolt Jászai Mari-díjas rendező viszi színre. A premier része a teátrum érzékenyítést elősegítő koncepciójának.

“Mindig a többséghez mérten lesz valaki kívülálló” – Anger Zsolt az Esőemberről

A Veszprémi Petőfi Színházban  próbálják az Esőember című darabot. Anger Zsolt nem először rendezi meg a történetet, az alkotót a vehir.hu kérdezte.

A Radnótiban mutatkozik be az Alapítvány a Magyar Színházakért

Az Alapítvány a Magyar Színházakért első alkalommal rendezi meg fundraising estjét, melynek a Radnóti Színház ad otthont március 12-én 19 órától.

“Mindenki hordoz sebeket” – Oberfrank Pál Marton Lászlóról, Veszprémről, párbeszédről

Miért döntött úgy, hogy Marton Lászlót kéri fel a Tartuffe rendezésére? Milyen eredményeket ért el a veszprémi színház az elmúlt időszakban? Erről kérdezte Oberfrank Pált, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóját a Kultúra.hu. 

Oberfrank Pál művészeti vezetésével megújul az MMA Szó • szín • játék című színházi sorozata

A Pécsi Nemzeti Színház előadásával indul a Magyar Művészeti Akadémia  Szó • szín • játék című megújult színházi programsorozata.

Továbbra is Vidnyánszky Attila vezetheti a Teátrumi Társaságot

Továbbra is a Nemzeti Színház igazgatója vezeti a Magyar Teátrumi Társaságot. Erről hétfői budapesti tisztújító közgyűlésén döntött az MTT tagsága.