Döntés a hűségről – Interjú Szabó K. Istvánnal

“Az 1311-es kassai lázadás a városépítők önrendelkezésért folytatott küzdelme a kor oligarcháival. Omodé nádor személyében és jogtipró magatartásában könnyen azonosíthatók korunk rablólovagjai” – véli Szabó K. István. A kassai polgárok rendezője Márai naplóiról, Stephen Kingről és a soha nem látott nagyapa példázatáról is beszélt a Nemzeti Magazinnak.

Szabó K. István rendezésében készül a Magyar Elektra a Csokonai Színházban

A próbák megkezdődtek, a bemutatót március 13 -án tartják.

Monodráma készült Újhelyi Kingával a Pokoljárás című életrajzi regényből

Dancs Rózsa Pokoljárás című önéletrajzi regényét Anyaöl címmel Szabó K. István állítja színpadra a Csokonai Színházban. A monodráma szereplője Újhelyi Kinga.

Ősbemutatók, szuperprodukciók és új művészek Debrecenben

A serdülőkori átváltozástól (Imágó) és zaklatástól (Para), a grund kegyetlen világán (A Pál utcai fiúk) és a nőben rejlő vágyon át (Yerma) egészen az örök illúziókig (Don Quijote) vezeti nézőit a következő évadban a Csokonai Színház társulata.

Tűzkeresztség – Beszámoló a DESZKA 3. napjáról

Március 29-én nyitotta meg kapuit a XIII. DESZKA Fesztivál, a kortárs drámák, új színházi szövegek fesztiválja.

Színházi világnap – Ők a szakmai díjazottak

A színházi világnap alkalmából idén is odaítélték a Gobbi Hilda-életműdíjat és a Soós Imre-díjat, valamint a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elismerését, a Hevesi Sándor-díjat.

Trójai nők – Szabó K. István a Maladype Színházban rendez

A Trójai nők az esztelen háborút követő keserű béke krónikája: női szemmel. A bemutatót március 17-én tartják a Maladype Bázison.

Biedermann és a gyújtogatók a Csokonaiban – Főszerepben Garay Nagy Tamás

Március 1-jén mutatja be a Csokonai Színház Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók című darabját Szabó K. István rendezésében. A címszerepet Garay Nagy Tamás alakítja, aki 31. évadát tölti a társulatban.

“A színész egy rendkívül érdekes szövet” – Villáminterjú Szabó K. Istvánnal

A Mintapinty monodrámában Molnár Zsóka (Oláh Zsuzsa) egész estés monológjában idézi fel lehetőségekben gazdag életének emlékeit.

A legjobb rendezés díját kapta a debreceni Macskajáták a brassói Kortárs Drámafesztiválon

Szabó K. István kapta a legjobb rendezés díját a brassói 29. Nemzetközi Kortárs Drámafesztiválon Örkény klasszikusa, a Macskajáték debreceni színreviteléért.

Mintapinty – Molnár Zsóka csodálatos felemelkedése és bukása a debreceni színházban

Mintapinty főhőse, Molnár Zsóka előtt itt a lehetőség, hogy drámai hőssé váljon.

Szívlázadás címmel hirdette meg új évadát az Újvidéki Színház

Mind a hat idei bemutató olyan hősökről szól, akik nem az utcára vonulva lázadnak, hanem az érzelmek szintjén zajlik bennük a revolúció – hangsúlyozta Lénárd Róbert, a teátrum művészeti vezetője.

Közeleg az idő – Abszurd komédia a Vörösmarty Színházban Tóth Ildikóval és Derzsi Jánossal

Line Knutzon Közeleg az idő című darabját Szabó K. István állította színpadra, a bemutatót szeptember 15-én tartották a Kozák András Stúdióban.

Tizedszer rendezik meg az udvarhelyi kortárs színházi találkozót

Szeptember 17. és 22. között rendezi meg a Tomcsa Sándor Színház a DráMÁt, a romániai magyar és román kortárs alkotók találkozóját Székelyudvarhelyen.

A 200 éves fehérvári színjátszás jegyében telik az évad a Vörösmarty Színházban

A Színjátékok 200 éve szlogen jegyében zajlik majd a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2018/19-es évada, amelyben tizenegy bemutatót terveznek és a város színjátszásának kétszáz éves jubileumát ünneplik.