A Szolnoki Szigligeti Színház - forrás: Szigligeti Színház
A Szolnoki Szigligeti Színház - forrás: Szigligeti Színház

Átadták a megújult Szolnoki Szigligeti Színházat

Ünnepélyes keretek között adták át szeptember 16-án a mintegy 7,6 milliárd forintból, 6 milliárdos kormányzati támogatással teljesen megújult Szolnoki Szigligeti Színházat.

Varga Mihály pénzügyminiszter a színházban rendezett gálán elmondta: 2015-ben Szolnok önkormányzata az elsők között kötötte meg a Modern városok program megállapodását a kormánnyal. Ennek fontos része a színház megújulása is – tette hozzá.

A tárcavezető a kormány hatmilliárd forintos támogatásával megújult színházról szólva emlékeztetett: a magyar kormány mindig is szívügyének tekintette a nemzeti értékek megőrzését, a kulturális és oktatási intézmények megújítását. A Szigligeti Színházat 1990-ben építették át mai formájára, ezért elengedhetetlenné vált az épület teljes körű felújítása – mondta el Varga Mihály.

Kállai Mára, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a színház korszerűsítése mintegy 7,6 milliárd forintos beruházás volt. Szolnok lakói számára mindig nagyon fontos volt a színház. Szavai szerint a beruházás “nem csupán a jelen követelménye, hanem tisztelgés a múlt előtt is”.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is felidézte, hogy a Modern városok programjának része volt a színház felújítása, mint ahogyan a négysávos 4-es út megépülése, egy új ipari park és az Intercity vasúti kocsik gyártásának elindulása. A felsoroltak az egész megyét segítik – jegyezte meg, kiemelve: az ország gazdasága megtermelte a forrásokat. Ennek köszönhető, hogy a kultúra, a közművelődés, a hagyományőrzés, az oktatás a lehető legmagasabb szinten működjön az országban és Szolnokon.

Kitért arra is, hogy 1822-ben volt az első színielőadás Szolnokon, 1912-ben adták át a kőszínházat, 1989-1990-ben épült a jelenlegi színház épülete. Balázs Péter, a Szigligeti Színház korábbi igazgatója, Szolnok díszpolgára szavai szerint a színház készen várja régi és új közönségét.

Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója elmondta, hogy az elmúlt három évet az Aba-Novák Agóra Művelődési Központban töltötték. Az ünnepi gála után Győri Péter Benjamin evangélikus esperes, plébános megáldotta az épületet, majd szalagátvágás következett.

Az ünnepi gála előtt bemutatták a nyilvánosságnak azt a Szolnoki Szigligeti Színházat ábrázoló bélyeget, amelyet a Magyar Posta Zrt. bocsátott ki a 150 éves múltra visszatekintő szolnoki színjátszás tiszteletére. Ezt követően a színház főbejárata előtt Kligl Sándor Thália című szobrát leplezték le ünnepélyes keretek között.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.