Elek Tibor
Elek Tibor

Elek Tibor marad a Gyulai Várszínház igazgatója

Elek Tibor lett újabb öt évre a Gyulai Várszínház igazgatója a gyulai képviselő-testület egyhangú döntése értelmében – közölte az önkormányzat.

Mint írták, Elek Tibor volt az egyedüli pályázó a posztra, 2027. november 2-ig továbbra is vezetheti a Gyulai Várszínházat.

„Elek Tibor vezetése alatt újabb fénykorát éli a Gyulai Várszínház. Elek Tibor kiválóan szintetizálja a Várszínház legnemesebb művészeti hagyományait, amelyeket egyúttal korszerű módon megújít. A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválként több műfajt átölelve gazdag kínálatot biztosít a közönségnek, a művészeti minőséget mindig szem előtt tartva” – idézi a közlemény Görgényi Ernő polgármestert.

Az igazgató elmondta, azért fog dolgozni, hogy a jövőre 60 éves Gyulai Várszínház továbbra is közönségbarát, a legkülönbözőbb érdeklődésű és ízlésű közönségrétegeknek igényes ajánlatokat tevő, emlékezetes saját bemutatóival, színházi, zenei és egyéb fesztiváljainak, vendégelőadásainak és kamaraszínházi programsorozatának minőségével, szakmai színvonalával széles körű elismerést kivívó intézmény maradjon az elkövetkező években is.

Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka című folyóirat főszerkesztője 2017. november 1. óta tölti be a Gyulai Várszínház ügyvezetői posztját. Vezetése alatt az elmúlt öt évben a Gyulai Várszínházban évadonként négy-öt saját bemutatót, köztük ősbemutatókat tartott, a hagyományos Shakespeare Fesztivál és a zenei fesztiválok mellett létrehozta az Erdélyi Hét elnevezésű színházai fesztivált és a nemzeti klasszikusok (Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Szabó Magda, Tamási Áron) napjait, nagy hangsúlyt fektetett a történelmi tematikájú és a kortárs magyar darabok játszására.

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.