2016-ban a lengyelországi Wrocław adott otthont a Színházi Olimpiának, így nem is faggathattuk az akkori – a 2023-as magyar rendezés egyik előképének tekinthető – esemény főszervezőjét másról, mint a sziléziai nemzetközi találkozóról. A MITEM-en vendégeskedő Jarosław Fret, a Grotovszki Intézet igazgatója és az olimpia szervezőbizottságának tagja a városi léptékű olimpiáról, a nagymesterek felvonulásáról és a játékok hosszú távú hatásáról.
– A 2016-os lengyelországi Színházi Olimpia a nagy színházi rendező és teoretikus Jerzy Grotovszki szellemi örökségére épült, vagy kiléptek a mesterről elnevezett intézetnek otthont adó Wrocławból?
– Az olimpia mottójául Grotovszki egyik 1976-ban elmondott előadására utaltunk: a világ mint az igazság helye – szólt a szlogenünk. Ez egy kissé provokatív parafrázis volt, hiszen Grotovszki eredetileg megengedőbben fogalmazott, szerinte a világnak az igazság helyének kellene lennie. Ezt radikalizáltuk, vagy inkább továbbgondoltuk azzal, hogy kiegészítettük ezt az idézetet: a világ mint az igazság helye – a színház már az. Ez természetesen paradoxon, hiszen a művészet valaminek a mesterséges létrehozása, mégis az igazság megmutatkozásának a helye. De hogy a kérdésére válaszoljak: a 2016-os színházi olimpia nem lépett ki Wrocławból. Ennek mások mellett az volt az oka, hogy a mi rendezvényünk az Európa Kulturális Fővárosa program része volt, ami keretet adott a terveinknek. Ezzel együtt egész Wrocławot belaktuk.
– Mi emeli ki a Színházi Olimpiát a nemzetközi fesztiválok – mint amilyen Avignon, Edinburgh, Bogota – sorából?
– Először is ez nem rendszeres fesztivál, két-három évente valósul meg, és nem is szeretne részt venni a teátrumi világ „fesztiválosításában”, mert ez utóbbi tulajdonképpen kulturális termelésre szorítja a művészeti műhelyeket. Az eredeti önmeghatározása szerint az olimpia nem a látványosságért, hanem a színházért jött létre. Az olimpia szervezőbizottsága, amelyet Theodórosz Terzopulosz vezetésével az alapítók és az egyes olimpiák szervezői alkotnak, nem a show-kultúrát, hanem a színházkultúrát szeretné éltetni. A „show must go on” elve helyett a hosszú távú munkában hiszünk. A sokszínűség ellenére ez köti össze az alapítókat: mind olyan művész, akinek nem pusztán egy-egy kiváló rendezése, hanem egész színházi működése hatással volt a színházművészetre. Ezek a mesterek nem egyszerűen tehetséges individuumok voltak, hanem a környezetük, a közösségük formálását is a színházi tevékenységük részének tekintették. A Színházi Olimpia talán legfontosabb funkciója éppen az, hogy ezek az alkotó közösségek bemutassák, hol tartanak. Wrocławba is ellátogatott e nagy mesterek közül több is, mások mellett az olasz Romeo Castelluci, a görög Theodórosz Terzopulosz, az amerikai Robert Wilson, az olasz származású Eugenio Barba, a német Heiner Goebbels, a japán Tadashi Suzuki, az orosz Anatolij Vasziljev, az angol Peter Brook, az azóta elhunyt, litván Eimuntas Nekrošius és a lengyel Krystian Lupa. Ők képezték fesztiválunk gerincét. Ezek a vizionáriusok mind a színház jövőbeni formáit keresték egész életükben, és ebben a kutatásban összeköti őket, hogy a színészre összpontosítanak.
– Milyen hatással volt az olimpia a lengyel színházi életre?
– A mi olimpiánk hatása elválaszthatatlan az Európa Kulturális Fővárosa programdömpingjétől, ezért nehéz megmondani, önmagában a Színházi Olimpia hogyan hatott a lengyel szcénára. Ha csak magát az egy hónapos olimpiát vesszük, ez viszonylag rövidnek számít az orosz-japán vagy az indiai rendezéshez – vagy a jövő évi magyarországihoz – képest. Csupán egy példa: a mi BodyConstitution tréningünk is új megközelítéssel gyarapodott – a mozgáskorlátozott művészek bevonásával tettük egésszé a programunkat –, és maga a kurzus számtalan meghívást kapott azóta. Ennél is nagyobb hatása lehet annak, hogy a Grotovszki kérdéseire épülő módszerünk is számos helyen válik részévé a színészképzésnek. Emiatt jöttünk rá, hogy az európai oktatási rendszerben egészen eltérő követelmények teljesítésével adnak ki színész diplomát. Ez a felismerés indított el egy közös gondolkodást Moszkvától Londonig, hogy áttekintsük a színészképzés folyamatát. Az olimpiának köszönhetően létrehoztunk egy alapot, amely a diplomával rendelkező színészek külföldi tapasztalatszerzését segíti elő, hogy egy éven keresztül megismerkedhessenek nagy mesterekkel. Az oktatás fontos kérdés, ami pénzügyi síkon is megjelenik. Ha csak arra gondolunk, hogy a színészek képzése az orvosi felsőoktatás után a második legdrágább az egy főre jutó költségek szempontjából, kiviláglik, milyen különleges helyzetben vagyunk. Ráadásul a társadalom ezt a költséges képzést támogatja, ami nem kis dolog. Mindannyian – oktatók és hallgatók egyaránt – abban a reményben veszünk részt a képzésben, hogy ezt a bizalmat a munkánkkal meg tudjuk szolgálni.
- Az interjút Lukácsy György készítette. Forrás: Nemzeti Színház.
