Nevetséges és egyben ijesztő világban élnek az abszurd nagymestere, Eugène Ionesco Makbettjének szereplői, ahol a shakespeare-i világ feje tetejére áll. A Makbett vígjáték a gonoszság természetéről, ami minden emberben ott szunnyad, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban ébredjen fel.
A Makbett a shakespeare-i Macbeth egy lehetséges rendezői elképzelése
Ionesco 1972-ben, még a hidegháború idején írt Makbettjét Alekszej Zolotovickij állítja színpadra a Csokonai Színházban. A szerző hangsúlyozta, nem újraírta, hanem folytatja Shakespeare-t. Zolotovickij szerint a Makbett a shakespeare-i Macbeth egy lehetséges rendezői elképzelése. „Úgy gondolkoztam, hogy ha én rendezném a shakespeare-i Macbethet, akkor úgy akarnám megrendezni, ahogy Ionesco megírta a Makbettet. Rendezés közben folyamatosan eszembe jut, hogy hogy néz ki az eredeti Shakespeare-darab, de a rendezői megközelítésem Ionescoé. A Ionesco-darab újdonsága az, hogy minden egyfajta »mintha világban« történik. Ionesco ugyanakkor megváltoztatja a szerkezetet és a hangsúlyokat is áthelyezi.”
Darab a hatalomról, az életről és a szerelemről
A rendező úgy gondolja, hogy a darab nemcsak a hatalomról szól, ahogy a Shakespeare-darab sem, hanem általában az életről, a szerelemről is, arról, hogy hogyan érzékeljük, hogyan fogadjuk be a világot és minden ezzel kapcsolatos emberi tényezőről.
Valamiért semmi sem változik
Bár Ionesco darabja tele van áthallásokkal, a rendező nem szeretne agitációs előadást a Makbettből. „Természetesen nem lehet a munkánk közben nem gondolni arra, ami jelenleg a világban zajlik. Viszont sosem szerettem az úgynevezett manifesztum előadásokat, amiben megmutatunk valakit, aki csak rossz, vagy épp csak jó. Szeretem, ha a történetek ennél árnyaltabbak. Ionesco mondatai, melyeket leírt és melyeket az előadásban is használni fogunk, azt mutatják, hogy valamiért semmi sem változik. Ahogy Shakespeare korától Ionesco koráig sem változott az emberi természet. Hogy lehet az, hogy mindig új korszakokat kezdünk, de az emberi természet nem változik meg? Az idő kereke ugyanúgy forog. A királyok és hajléktalanok kora is, és az ő természetük sem változik.”
„Válságos világot élünk, és ezért ez az előadás plusz izgalmakat rejteget magában.”
„Gyakorlatilag egy színésznőt játszom, aki boszorkányt játszik, aki eljátssza Lady Duncant” – mondja a szerepe kapcsán Mészáros Ibolya. „Mindhárom szerepsík jelen van, ilyen szempontból bonyolultabb, komplikáltabb értelmezni engem. Abszurd a javából. Na, meg komikus.” Azt is elárulta, hogy szereti, ha a színház teret ad az aktuális témák boncolgatásának, ha reflektál a mára. „Az emberség, vagy épp annak hiánya, egy társadalom kínlódása sajnos mindig aktuális. Az ember a saját sorsának a kovácsa, szokták mondani, szerintem ugyanez érvényes nagyobb közösségek esetében is.”
Mészáros Ibolyához hasonlóan végleteket kell játszania a címszerepet alakító Mercs Jánosnak is. „Az egész darab tragikomikus: az egyik pillanatban nevetünk, a másikban meg nem annyira. Ez a kettősség billeg bennem, figyelnem kell nagyon, hogy mikor hova teszem a hangsúlyt vagy a pontot. Bár néha azt érzem, nem is annyira rajtam múlik majd, hanem a néző fogja eldönteni, hogy ő éppen hogy reagál, nevetve vagy sírva. Nagyon érdekes világ, amit a darab és az előadás kínál.”
A produkció premierje november 4-én lesz a Csokonai Fórum Kóti Árpád termében.
